A gyilkosok köztünk élnek! – Csak erős idegzetűeknek!
(0)
Mélyen hallgatunk róla, ha lehet, kerüljük a témát, a helyi és a megyei médiának sem érdeke, hogy még rosszabb hírünket keltve, mélyebben beleássa magát a kemény horror szinte valamennyi elemét felvonultató kalocsai gyilkosságokba. Ettől még persze tény, a...
Magyar Kupa: A foci géderi örömünnepe volt
A magyar labdarúgás legalacsonyabb osztályában szereplő „megyehármas” Géderlaki KSE az NBI-es DVSC-TEVA együttesét fogadta a Magyar Kupa országos körének 3. fordulójában, ahol már a legjobb 16 közé jutás volt a tét.
Minden készen áll az állami földek gazdáknak történő árverezéséhez
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal felkészült a „Földet a gazdáknak!” című projekt keretében megvalósuló állami tulajdonú termőföldek magántulajdonba adásának Bács-Kiskun megyei levezénylésére – mondta Kovács Ernő...
Kispályás foci: A tanárok oktattak, az Angyalok elszálltak
Két fordulóval a bajnoki zárás előtt már több kérdésre is választ kaphattak az oly nagy népszerűségnek örvendő városi kispályás labdarúgó-bajnokság csapatai és szimpatizánsai, ám a hivatalos aktust, a bajnokok...
18 fős kirchheimi csoport érkezett Kalocsára
Szombat délután érkezett Kalocsára testvérvárosunk, Kirchheim unter Teck 16 diákból és 2 kísérőből álló csoportja. A Freihof Realschule diákjait október 13-án délelőtt Dr. Bálint József fogadta a városháza...
Még félmilliót buktunk másodfokon – Polgármesteri bejelentések a városházán
(0)
A legutóbbi testületi ülés végén tartott tájékoztatója keretében dr. Bálint József több bejelentést is tett. Szólt a Kft.-k folyamatban lévő ügyeiről is, egyik fölvett témában pedig ötvenmillió forog kockán.
Kalocsa
A gyilkosok köztünk élnek! – Csak erős idegzetűeknek!
(0)
Mélyen hallgatunk róla, ha lehet, kerüljük a témát, a helyi és a megyei médiának sem érdeke, hogy még rosszabb hírünket keltve, mélyebben beleássa magát a kemény...
Kistérség
Új kisbusz szolgálja Öregcsertő és Csorna lakosságát
Az öregcsertői önkormányzat részére nemrégiben Kis-Vén László polgármester vette át azt a 9 személyes Ford Transit kisbuszt, amely a tanyagondnoki szolgálat...
Megye
Múlt idéző térképrészlet a solti kormányablakban
Múlt idéző, az egykori Pest-Pilis-Solt Vármegye térképmásolata díszíti az október 7-én, ünnepélyesen átadott Kalocsai Járási Hivatal Solti Kormányablakát.
Kultúra
Roma Kultúra Napja először Kalocsán – Megőrizze-e a cigányság a magyar kultúrát?
Szombat délután a Roma Közösségi Házban rendezték meg Kalocsán első ízben a Roma Kultúra Napját a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat szervezésben, a Máltai...
Sport
Magyar Kupa: A foci géderi örömünnepe volt
A magyar labdarúgás legalacsonyabb osztályában szereplő „megyehármas” Géderlaki KSE az NBI-es DVSC-TEVA együttesét fogadta a Magyar Kupa országos körének 3....
Közérdekű
Itthon tartanák a vendéglátósokat
Évek óta súlyosbodó probléma a szakképzett munkaerő külföldre vándorlása a vendéglátásban, ami az idei, magas forgalmat felmutató nyári szezonban kicsúcsosodott,...
Vélemény Szólj hozzá!
Nagy papírlobogtatás a városházán – Polgármesteri visszakozás átvilágításügyben
(14)
A múlt hétfői testületi ülés egyik sürgősséggel fölvett napirendje a város cégeinek átvilágítását célozta – ebben végül a polgármester visszakozott.
A döntést élénk vita és többfordulós papírlobogtatás előzte meg.
A gyilkosok köztünk élnek! – Csak erős idegzetűeknek!
(0)
Mélyen hallgatunk róla, ha lehet, kerüljük a témát, a helyi és a megyei médiának sem érdeke, hogy még rosszabb hírünket keltve, mélyebben beleássa magát a kemény...
Vértes András előadása Kalocsán – Nyugdíjemelésről szó sem lehet
(3)
Múlt csütörtökön délután öt órától az MSZP szervezésében Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke tartott előadást a volt Tiszti Klub emeleti...
Térkő-anomália és majdnem fekete lyuk Kalocsán
(0)
Karsztjelenség, vagy földalatti robbantás eredménye lehet? A KSE Sporttelep mellett figyelt föl olvasónk a furcsa jelenségre.
Belföld
Embert keresnek egy leégett családi ház alatt
Lángra kapott egy szobi családi ház tetőszerkezete, illetve az épület egy része csütörtök késő este. A tűzoltók egy benn lévő ember után kutatnak – közölte a...
Külföld
EU-csúcs: Engedmények Törökországnak a migránsáradat visszafogásáért
Jelentős anyagi támogatással, vízumkönnyítéssel és más engedményekkel járulhat hozzá az Európai Unió Törökország terheinek enyhítéséhez a menekültválság...
Színes
Pár ezer forint az egész: Magyarországon is elérhetővé vált a Google virtuális valósága
Ha már van egy okostelefonja, márpedig egyre többeknek van, akkor pár ezer forintért most már magyar nyelvű virtuális valóságot is vehet magának a mobilhoz.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.
Humor
... tovább »
