Kalohírek

 

A gyilkosok köztünk élnek! – Csak erős idegzetűeknek!  (0)

Mélyen hallgatunk róla, ha lehet, kerüljük a témát, a helyi és a megyei médiának sem érdeke, hogy még rosszabb hírünket keltve, mélyebben beleássa magát a kemény horror szinte valamennyi elemét felvonultató kalocsai gyilkosságokba. Ettől még persze tény, a...

Magyar Kupa: A foci géderi örömünnepe volt 

A magyar labdarúgás legalacsonyabb osztályában szereplő „megyehármas” Géderlaki KSE az NBI-es DVSC-TEVA együttesét fogadta a Magyar Kupa országos körének 3. fordulójában, ahol már a legjobb 16 közé jutás volt a tét.

Minden készen áll az állami földek gazdáknak történő árverezéséhez

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal felkészült a „Földet a gazdáknak!” című projekt keretében megvalósuló állami tulajdonú termőföldek magántulajdonba adásának Bács-Kiskun megyei levezénylésére – mondta Kovács Ernő...

Kispályás foci: A tanárok oktattak, az Angyalok elszálltak

Két fordulóval a bajnoki zárás előtt már több kérdésre is választ kaphattak az oly nagy népszerűségnek örvendő városi kispályás labdarúgó-bajnokság csapatai és szimpatizánsai, ám a hivatalos aktust, a bajnokok...

18 fős kirchheimi csoport érkezett Kalocsára

Szombat délután érkezett Kalocsára testvérvárosunk, Kirchheim unter Teck 16 diákból és 2 kísérőből álló csoportja. A Freihof Realschule diákjait október 13-án délelőtt Dr. Bálint József fogadta a városháza...

Még félmilliót buktunk másodfokon – Polgármesteri bejelentések a városházán  (0)

A legutóbbi testületi ülés végén tartott tájékoztatója keretében dr. Bálint József több bejelentést is tett. Szólt a Kft.-k folyamatban lévő ügyeiről is, egyik fölvett témában pedig ötvenmillió forog kockán.

Vélemény Szólj hozzá!

Nagy papírlobogtatás a városházán – Polgármesteri visszakozás átvilágításügyben  (14)

A múlt hétfői testületi ülés egyik sürgősséggel fölvett napirendje a város cégeinek átvilágítását célozta – ebben végül a polgármester visszakozott. A döntést élénk vita és többfordulós papírlobogtatás előzte meg.

A gyilkosok köztünk élnek! – Csak erős idegzetűeknek!  (0)

Mélyen hallgatunk róla, ha lehet, kerüljük a témát, a helyi és a megyei médiának sem érdeke, hogy még rosszabb hírünket keltve, mélyebben beleássa magát a kemény...

Vértes András előadása Kalocsán – Nyugdíjemelésről szó sem lehet  (3)

Múlt csütörtökön délután öt órától az MSZP szervezésében Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke tartott előadást a volt Tiszti Klub emeleti...

Térkő-anomália és majdnem fekete lyuk Kalocsán  (0)

Karsztjelenség, vagy földalatti robbantás eredménye lehet? A KSE Sporttelep mellett figyelt föl olvasónk a furcsa jelenségre.

Blogok

Ezt fald fel!  Mazsolabor készítése házilag - házi mazsolabor

Az elmúlt évek során már igen sokféle házi bort készítettem gyümölcsökből és bogyókbó[...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Kedd, augusztus 30.

Hát, valahogy így nézne ki, ha Tarr Béla rendezné a St.Galleni kalandot… Bár, a mi megközelíthetetlen mesterünk nyilván irtózna az olyan brutális, explicit [...]

Urbanista  A világ egyik legjobb játszóterét adták át Nyíregyházán

Látszólag semmi különleges nincs benne, ám van, amiben egyedülálló: minden gyerek használhatja.

Szórakozás

Bulifotók

Programajánló

Programnaptár

2016 augusztus
H K Sze Cs P Szo V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
Programajánló elküldése »

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére