Kalohírek

 

Itthon tartanák a vendéglátósokat

2015. október 15.,csütörtök 23:22  | 
Évek óta súlyosbodó probléma a szakképzett munkaerő külföldre vándorlása a vendéglátásban, ami az idei, magas forgalmat felmutató nyári szezonban kicsúcsosodott, azonban ősszel-télen nem lesz annyira mellbevágó a jelenség – mondta lapunknak a Kereskedők és Vendéglátók Országos Szövetségének (Kisosz) ügyvezető elnöke.
Megosztás: 

 Antalffy Gábor rámutatott: a szakember­hiány egyértelműen az e területen népszerű országokhoz képest megmutatkozó jelentős jövedelemkülönbségek miatt alakult ki. A dolgozók idehaza a legtöbb helyen minimálbéren vannak bejelentve, és zsebből kapják fizetésük javát. Asztriában például egy szakács, pincér a hazai átlagbér mintegy háromszorosát viszi haza, s az elvándorlók számára az is fontos, hogy a magasabb jövedelem a nyugdíjalapjukat is növeli.


A szakember szerint a szakiskolákból kikerültek megtartását kell célba venni ahelyett, hogy adókedvezményt kér az ágazat. Ezt az elnök az ágazati szakszervezet tegnap felvetett konkrét javaslata kapcsán mondta. A több szakmai szervezet által a témában meghirdetett konferencián ugyanis a Vendéglátó és Turisztikai Szakszervezet ügyvezető elnöke, Várnai Zsuzsanna azt javasolta, a vendéglátás áfájának csökkentése mellett a munkáltatók által fizetendő 27 százalékos társadalombiztosítási járulékot is mérsékeljék 13 százalékra.

A Kisosz elnöke ugyanakkor nem hisz ebben a megoldásban, mivel szerinte a szakemberhiány az ágazat speciális problémája, ezért nem lehet elvárás a kormány felé, hogy egy adott szakmai kört kivonjanak az átlagos magyar társadalmi közteherviselés alól. – Inkább abban hiszek, hogy állami és vállalkozói összefogással  kell támogatni az utánpótlás továbbképzését, így elvárható, hogy a programban részt vevők fizessék rendesen a járulékokat – vélekedett a Kisosz vezetője.

– Aki hosszabb távon is megtalálja számítását a határon túl, azt szinte képtelenség hazacsábítani, és általában ki is lép abból a rendszerből, amely a magyar piacon való boldogulását támogatná – jelezte az elnök annak a Kisosz-programnak a kapcsán, amelyet hónapokkal ezelőtt indítottak az elvándorlás megfékezésére. A program keretében többek között vállalkozási ismeretekre oktatják az önállóságra vágyó szakembereket, illetve a munkáltatók bevonásával igyekeznek maradásra bírni az értékes munkaerőt.

Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőtt­képzésért felelős helyettes államtitkára a konferencián kifejtette, a látszat ellenére a vendéglátás az országos átlagnál jobb helyzetben van, a toborzási nehézségekkel küzdő cégek aránya az egészségügyben vagy a feldolgozóiparban a legrosszabb. A legkeresettebbek a szakács, a takarító, az eladó, illetve a recepciós munkatársak. Kiemelte: a szakképzési rendszer átalakítása lehet a megoldás a munkaerőpiaci problémára.

Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy az ágazatban nagyjából 400 ezren dolgoznak, becslések szerint a főszezonban közel félmillióan. Kormányzati cél, hogy a szakképzett munkaerő ne vándoroljon el.

Forrás: Magyar Idők

Partneroldalak

Oldal tetejére