Kalohírek

 

A doni katasztrófára emlékeztünk – Szentmise és koszorúzás Kalocsán
2015. január 12.

Vasárnap hadtörténetünk 1943 januárjában történt, máig legsúlyosabb vereségére, a II. Magyar Hadsereg óriási összeomlására emlékeztünk Kalocsa Város Önkormányzata koszorúzással egybekötött megemlékezésén, amelyet a reggeli mise után az Eperföldi templommal szemben álló Doni emlékműnél tartottak.

Sikeres projektzárás a Tomori Pál Főiskolán
2015. január 11.

A 10 éve alapított Tomori Pál Főiskolán sikeresen zárult az ”Idegen nyelvi képzési rendszer fejlesztése a felsőoktatásban” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében megvalósított projekt. A 2013 nyarán indult tevékenységek sora azt eredményezte, hogy a főiskolán komoly informatikai háttérrel támogatott, rugalmasabb és hatékonyabb nyelvi oktatási rendszer működik, amely elérhető az...

Polgármester köszöntötte az év első babáját
2015. január 09.

Ahogy arról portálunk elsőként számolt be, a Kalocsai Szent Kereszt Kórház Szülészeti Osztályán január 4-én, 9 óra 50 perckor született a járás első babája, a szakmári Farkas Sándor Csaba. Az újszülöttet és édesanyját a városi önkormányzat nevében dr. Bálint József polgármester január 6-án délelőtt köszöntötte, jó egészséget, sok boldogságot, családi örömöt kívánt a gyermekhez, majd...

Keresi a „kábeltelevízió-szerelőket” és társukat a kalocsai rendőrség
2015. január 09.

Az elkövetők – két férfi és egy nő – csütörtökön a kalocsai Dózsa György utcában adták ki magukat kábeltelevízió-szerelőknek, majd készpénzzel és ékszerekkel távoztak az idős házaspár lakásából. A rendőrség a lakosság közreműködését is kéri a nyomozáshoz.

Kiknek előnyös az új útdíjrendszer? – Autópályák még nincsenek, útdíjat már fizethetünk
2015. január 09.

Térségünket messze elkerülik az autópályák. Az M8 és M9 autópályák, amelyek nyomvonala egyébként is tökéletesen előnytelen a környék autósai számára, ma még csak tervrajzon léteznek. A január elsejével életbe lépett új útdíjrendszer értelében – a mai állás szerint – a többség mégis fizetni fog.

Kalocsai vállalkozó az év 50 példakép-jelöltje közt – Szavazzunk Berta Ágnes Barbarára!
2015. január 08.

A Példakép Alapítvány által évente meghirdetett Példakép Pályázat szakmai zsűrije évről-évre kiválasztja az 50 általa legsikeresebbnek tartott fiatal hazai vállalkozót, akik közül közönségszavazással választják ki az Év Példaképét. Az ötven esélyes közt szerepel a biotermékekkel foglalkozó Berta Ágnes Barbara is.

Téli zöld-tippek
2015. január 06.

Ahogy a hőmérő higanyszála egyre lejjebb, számláink végösszege pedig egyre feljebb kúszik, érdemes sorra venni, hogy mivel tudnánk kiadásainkat csökkenteni a téli hónapokban.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére