Keresi a „kábeltelevízió-szerelőket” és társukat a kalocsai rendőrség
2015. január 09.,péntek 18:27 |A Kalocsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. január 8-án 10 óra körüli időben két ismeretlen – egy férfi és egy nő – személy megjelent Kalocsán, a Dózsa György utca egyik lakóházában. Magukat kábeltelevízió-szerelőknek adták ki, és azt mondták az idős sértetteknek, hogy egy antenna felszerelése ügyében érkeztek. A 86 éves bácsival egy oszlopfelállítás miatt a kertbe indult a férfi, míg a nő a konyhába ment a nénivel, akit megkért, hogy váltson fel neki húszezer forintot. Emiatt a 85 éves sértett az egyik szobába indult, ekkor egy ismeretlen férfit talált. Amikor a személyt kérdőre vonta, hogy mit keres ott, mindhárman elmentek a lakásból. Az ismeretlen személyek távozása után vette észre a néni, hogy a szobában található szekrényből készpénzt és ékszereket loptak el.
Az egyik férfi 30-35 év körüli, körülbelül 160-165 centiméter magas, normál testalkatú. Rövid göndör, őszülő barna hajú. Sportcipőt és sötét színű kabátot viselt, aminek a mellrészén jelvényszerű színes díszek voltak felvarrva.
A nő 30-35 év körüli, molett testalkatú. Fején fekete kötött sapka volt és szürke kabátot viselt.
A szobában kutatást végző férfi 40-45 év körüli, erős testalkatú.
A Kalocsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, vagy felismeri a személyeket, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13) vagy a 107, illetve 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
A rendőrség kéri a lakosságot, hogy az áldozattá válás elkerülése érdekében:
– A kertkapu, a lakásajtó minden esetben be legyen zárva, így tudjuk megválogatni azt, hogy kit engedünk be a lakásunkba, ingatlanunkba. Lakótelepi lakás esetében mielőtt bárkinek ajtót nyitnánk, a kitekintő nyíláson át nézzük meg ki akar hozzánk bejönni, a bejárati ajtót minden esetben fel kell szerelni biztonsági lánccal, amely használata során megóvja az ott lakót attól, hogy illetéktelenek erőszakkal bemenjenek a lakásba.
– Mind a nyugdíjbiztosítási igazgatóság, mind a szolgáltatók munkatársai sorszámozott, arcképes igazolvánnyal rendelkeznek! Ezek az igazolványok a legtöbb szolgáltató esetében csak személyi igazolvánnyal együtt érvényesek, és azokat az alkalmazottaknak felszólítás nélkül fel kell mutatniuk, valamint egységes formaruhát viselnek. Abban az esetben, ha mégsem teszik meg, arra kell kérni őket, hogy igazolják magukat, ha a felszólításnak nem tesznek eleget nem szabad beengedni őket a lakásba, az udvarba.
– Ne tartson otthonában nagyobb pénzösszeget!
– Ne higgyen azoknak, akik ismeretlenül pénzváltás ürügyén kérik segítséget!
– Ne veszítsék szem elől a lakásukba beengedett ismeretlen látogatót!
– Jól figyeljék meg a lakásukban tartózkodó személyt!
– Amikor a „látogató” távozik, lehetőség szerint írja fel a gépkocsija rendszámát, színét és típusát!
