Kalohírek

 

Sikeres projektzárás a Tomori Pál Főiskolán

2015. január 11.,vasárnap 17:36  | 
A 10 éve alapított Tomori Pál Főiskolán sikeresen zárult az ”Idegen nyelvi képzési rendszer fejlesztése a felsőoktatásban” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében megvalósított projekt. A 2013 nyarán indult tevékenységek sora azt eredményezte, hogy a főiskolán komoly informatikai háttérrel támogatott, rugalmasabb és hatékonyabb nyelvi oktatási rendszer működik, amely elérhető az intézmény kalocsai székhelyén túl a kecskeméti telephelyen is.
Megosztás: 

A főként gazdasági képzéseket folytató intézmény szakemberei arra lettek figyelmesek, hogy napjainkban egyre nagyobb nehézséget jelent hallgatói számára a diploma átvételéhez szükséges nyelvtudás megszerzése. Az országos problémára a Tomori Pál Főiskolán saját megoldást dolgoztak ki, amellyel közelebb tudják hozni az idegen nyelveket a hallgatókhoz.

- A fiatalabb generációk az olyan megoldásokhoz vonzódnak, amelyeknél a számítógépes alkalmazások nagyobb szerepet kapnak. Úgy vélem, hogy a projekt keretében sikerült egy olyan rendszert kidolgoznunk, amely igazodik ezekhez az igényekhez – nyilatkozta Dr. Meszlényi Rózsa, az intézmény rektora.

A rendszer ugyanakkor nem csupán a nyelvoktatás számára kínál jó lehetőségeket, hiszen a használatba vett szoftver bármely tantárgy esetén megteremti egy magasabb szintű elektronikus kommunikáció lehetőségét.

- Az oktatók és a hallgatók körében egyaránt nagy sikert aratott a fejlesztés által biztosított lehetőség, hogy egy zárt elektronikus rendszeren keresztül valósuljon meg a tananyagok átadása, a gyakorlás és a próbavizsgát követően maga a vizsgázás is – osztotta meg tapasztalatait Rédei Csaba, a projekt szakmai vezetője.

A projekt keretében a nyelvi képzéshez kapcsolódóan új típusú tananyagok kerültek kidolgozásra, amelyeket a hallgatók kis csoportjai a gyakorlatban is kipróbáltak. A főiskola oktatói számára számos továbbképzés, a munkaerőpiaci szereplők számára pedig workshop került megszervezésre, ahol az igények felmérése és a tapasztalatok kicserélése állt a középpontban.

Természetesen időbe telik, mire a megismert új lehetőségek széles körben felhasználásra kerülnek, de a folyamatok ebben az irányban mutatnak. A projekt keretében kidolgozott és használatba vett nyelvoktatást támogató tananyagok és eszközök adaptálhatóak más szakterületekre is, tehát a modell alkalmazására a Tomori Pál Főiskolán bármely oktatási területen lehetőség nyílik, javítva ezzel az intézmény versenyképességét és vonzerejét.

A projekt összköltségvetése: 73.087.200 forint
A projekt címe: A Tomori Pál Főiskola idegen nyelvi oktatásának átfogó fejlesztése
A projekt azonosító száma: TÁMOP-4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0012
Megvalósítási helyszínek: 6300 Kalocsa, Szent István király út 2-4, valamint 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Megvalósítás időtartama: 2013.04.01. és 2014.12.31 közötti időszak

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]