Most már biztos: új kórház épül Kecskeméten
2009. szeptember 03.
A mai napon – Székely Tamás egészségügyi miniszter jelenlétében -, aláírták azt a szerződést, melynek értelmében 2012-re új kórházi szárny épül a Kecskeméti megyei kórházban. A kórházrekonstrukciós program mintegy 12,5 milliárd forint keretösszegű, 90%-át az Európai Unió, 10%-át pedig a Bács-Kiskun megyei önkormányzat állja.
Állásbörzéztek
2009. augusztus 28.
A Dél-Alföldi régió összes, azaz mind a 27 kirendeltsége egyszerre tartotta meg azt az állás- és képzésbörzét augusztus 27-én, amelynek célközönsége a 25 év alatti és az 50 év feletti korosztály volt.
Szemét egy ügy
2009. augusztus 25.
Vaskúton találkozott a Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. vezetőségével dr. Semjén Zsolt Kalocsa, valamint Zsigó Róbert Baja országgyűlési képviselője, akik a szemétszállítás körüli lakossági problémák orvosolása céljából kezdeményeztek egyeztetéseket a céggel, amelynek eredményeként, egyes háztartások esetében csökkenhet a szemétszállítási díj mértéke.
Szorult helyzetben a pályakezdők
2009. augusztus 18.
Sajnálatos módon, manapság a diploma átvételével érzett öröm és megkönnyebbülés nem lehet hosszú életű, hiszen az elhelyezkedés nehezebb, mint magának, az okmánynak a megszerzése. Kollár Péter, a Dél-Alföldi Regionális Munkaügyi Központ kalocsai kirendeltségének vezetője a portálnak elmondta, hogy a kalocsai kirendeltség illetékességi területén az elmúlt hónapokban nőtt a pályakezdő...
Háromszor olyan drága a mobilozás itthon, mint Ausztriában
2009. augusztus 13.
Magyarországon drágább a mobilozás, mint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamainak átlagában - derül ki abból az OECD-kimutatásból, amelyet a Le Soir című brüsszeli lap csütörtöki száma ismertetett.
Amit a repcéről tudni kell!
2009. augusztus 06.
A repcetermesztésről hallhattak előadást a környékbeli gazdák Foktőn, a Glencore Grain Hungary épületében július 29-én, szerdán, ahol a folyamatban lévő beruházásról is kaptak tájékoztatást a megjelentek. A rendezvényt Jakab Ferenc, Foktő polgármestere nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy az egyre növekvő repcetermeléshez és feldolgozáshoz a jövőben a térség is hozzájárulhat a helyi...
Új fűtőanyagot fejlesztettek Paksnak
2009. július 28.
Az orosz TVEL új üzemanyag-kazettát és második generációs üzemanyagot állított elő a paksi atomerőmű számára, amelynek négyes blokkja már használja is az új fűtőanyagot.
Videók a Gazdaság kategóriából
Fotók a Gazdaság kategóriából
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
