Kalohírek

 

Most már biztos: új kórház épül Kecskeméten

2009. szeptember 03.,csütörtök 16:55  | 
A mai napon – Székely Tamás egészségügyi miniszter jelenlétében -, aláírták azt a szerződést, melynek értelmében 2012-re új kórházi szárny épül a Kecskeméti megyei kórházban. A kórházrekonstrukciós program mintegy 12,5 milliárd forint keretösszegű, 90%-át az Európai Unió, 10%-át pedig a Bács-Kiskun megyei önkormányzat állja.
Megosztás: 

A szerződések szignálást követően Bányai Gábor köszönetet mondott elődjének, Balogh Lászlónak, dr. Svébis Mihálynak és dr. Zombor Gábornak, „mert a korábban előkészített beruházásért mindent megtettek”, majd megjegyezte, a kórház-projekt a politikai oldalakon és szekértáborokon átnyúló összefogás eredménye, „mi Bács-Kiskunban ugyanis szeretünk együttműködni még akkor is, ha ez nem mindig könnyű” – fogalmazott a megyei elnök, aki külön megköszönte az egészségügyi miniszter, dr. Székely Tamás támogatását.



Bányai szerint a kecskeméti kórházban eddig is elismerésre méltó munka folyt, az új épülettömbökkel és a 3,5 milliárdos eszközbeszerzéssel pedig lehetővé válik, hogy a betegek és az ellátottak mellett az itt dolgozók is XXI. századi körülmények között töltsék mindennapjaikat.

Bányai úgy fogalmazott, a régió legnagyobb és legmodernebb kórházává válik a fejlesztéseket követően a kecskeméti; majd kitért arra, meggyőződése szerint „az elkövetkező 15-20 évben Kecskemét az ország egyik nagy központjává válik”, köszönhetően az olyan beruházásoknak, mint a Mercedes-gyár, a kórházrekonstrukció, vagy az új Élményfürdő.

Dr. Svébis Mihály, a kórház főigazgatója elmondta, bár a Pólus-program támogatása nem fedezi, a megyei önkormányzat önerőből megoldja, hogy az új épületszárny átadását követően az Izsáki úti telephelyet is kiválthassa a megyei kórház még két tömb fölhúzásával. Így „koncentrált telephelyre költözhet a kórházunk, ami valóban a XXI századot idézi majd nekünk”.

Kővári Attila, a bíráló bizottság tagja szerint a sikerhez „arra a szellemiségre van szükség, ami itt Kecskeméten jelen van”, mert csak ennek birtokában lehet a megyében „meghosszabbítani az átlagos életkort, és európai emberhez méltó kórházi körülményeket teremteni”.

Dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter a Bács-Kiskunban egy évvel az országos átlag alatt lévő várható élettartammal, a daganatos betegségek magas számarányával, továbbá a jó pályázati anyaggal indokolta, hogy támogatta a kecskeméti pályázatot.

Székely megemlítette, hogy a régióban két intézmény első körben a nyertesek között volt, így a Szegedi Egyetemen és Kecskeméten is 12,5 milliárd forintos egészségügyi programok indulnak el.

Az építkezés hamarosan megkezdődik, az átadás várható időpontja 2012.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére