Kalohírek

 

Igazi közönségsiker volt: Kalocsai KE – Kőrös Basket SE 59–41  
2012. november 20.

Teltházas publikum előtt fogadta a Kalocsai Kosárlabda Egyesület férfi gárdája az ősz hazai debütálásán nagykőrösi ellenfelét, akiket igazi közönségszórakoztató találkozón gond nélkül hengereltek le a mieink.

XIV. dr. Spekner Dénes Emléktorna – A Tamási Dámok a tornagyőztes 
2012. október 04.

A Kalocsai Kosárlabda Egyesület egykori alapító vezetője dr. Spekner Dénes emléke előtt adóznak a klub játékosai ezzel a hagyományos tornával, amely immár a tizennegyedik volt Dénes bácsi halála óta.

Itt a hivatalos végeredmény
2012. május 23.

Lezárultak a küzdelmek a megyei férfi kosárlabda-bajnokságban, megvan a hivatalos végeredmény. A felsőági rájátszásban a legjobb négy együttes döntött az érmek sorsáról, míg az „alsóházban” – ott, ahol a Kalocsa is érintett volt –, az utolsó három helyen végzett gárda volt érdekelt.

„Alsóházi” vereség
2012. április 26.

A megyei férfi kosárlabda-bajnokság rájátszásában idén sajnos csak a „futottak még” kategóriában jutott hely a korábban mindig éremért küzdő Kalocsai KE alakulatának, azaz nem került a legjobb négybe a hét csapatos mezőnyben a kalocsai együttes.

Ünnepelt a lelátó a meccs végén: Kalocsai KE – Tiszakécske 76–53 
2012. április 03.

A megyei férfi kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában már a második győzelmét szerezte meg a Kalocsa, a Félegyházi KC után ezúttal a Tiszakécske együttesét is megadásra késztették a Varga Ákos vezette mieink.

Hozták a kötelezőt kosarasaink: Kalocsai KE – Kiskunfélegyházi KC 65–49
2012. március 28.

A megyei férfi kosárlabda-bajnokság rájátszásában csupán epizódszerep jutott a korábban mindig dobogón végzett Kalocsai Kosárlabda Egyesület gárdájának, hiszen a hétcsapatos mezőny alsó harmadában fejezték be az alapszakaszt a mieink.

Vereséggel zárták az alapszakaszt: Kalocsai KE – Kerekegyháza 53–63 
2012. március 01.

A megyei férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának zárófordulójában az örök vetélytárs Kerekegyházát fogadta a Kalocsa február 24-én, pénteken este a Városi Sportcsarnok arénájában, ahol a mieink győzelemmel szerették volna megörvendeztetni a mellettük jóban–rosszban kitartó, ezúttal is szép számban megjelent közönségünket.

Videók a Kosárlabda kategóriából

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére