Kalohírek

 

Jobb volt az ellenfél: Kalocsai KE – Nagykőrösi Sólymok 52–81 
2013. február 13.

Váltakozva szerepel a Kalocsai Kosárlabda Egyesület megyei bajnokságban hadakozó férfi csapata, hiszen emlékezetes győzelmek után váratlan vereségek, és méretes pofonok érik a gárdát a találkozók során. Idegenben szinte csere nélkül áll ki az együttes, így eleve esélye sincs a győzelemre, míg hazai környezetben bárkit képesek legyőzni Vörös Balázsék.

Átszaladt ellenfelén a kalocsai könnyűlovasság: Kalocsai KE – Tiszakécske VSE 75–55 
2013. január 29.

Imponáló, húszpontos győzelmet aratott a Kalocsai Kosárlabda Egyesület megyebajnokságban szereplő férfi gárdája a nála vendégeskedő Tiszakécske társulata ellen, amivel kamatostól visszavágtak a mieink az őszi Tisza-parti fájó vereségért.

Érvényesült a papírforma: Kecskeméti AS – Kalocsai KE 70–48
2013. január 22.

Mindössze hat hadrafogható játékossal érkezett a Kalocsa az „örökös bajnok” Kecskeméti AS otthonába, ráadásul center nélkül, három juniorkorú játékossal meccseltek a dr. Varga Ákos vezette mieink.

Kosárlabda – Pályán az utánpótlás
2013. január 16.

A Kalocsai Kosárlabda Egyesület leány és fiú utánpótlás csapatai január 12-én, szombaton a Katolikus Intézmény csarnokában fogadták soros ellenfeleiket.

Csonka csapattal nem megy…: Kerekegyházi SE – Kalocsai KE 84–43
2012. december 12.

A megyei férfi kosárlabda–bajnokság őszi ötödik fordulójában december 10-én, hétfőn este az ősi ellenfél Kerekegyháza otthonában vendégszerepelt az igen tartalékos Kalocsa, ahol súlyos, 41 pontos vereségbe szaladt bele foghíjas csapatunk.

A nagyszünetig téli álmot aludtak: Kalocsai KE – Nagykőrösi KK 68–74 
2012. december 05.

A megyei férfi kosárlabda-bajnokság őszi negyedik fordulójában ismét egy nagykőrösi alakulat keresztezte a Kalocsai KE együttesének útját. Mivel ezt megelőzően a mieink a „Sólymok” otthonában csonka csapattal vereséget szenvedtek, ezért nagy volt a fogadkozás, hogy a másik nagykőrösi társulaton elégtételt vesznek majd Vörös Balázsék.

A „hosszabb cserepad” döntött: Nagykőrösi Sólymok – Kalocsai KE 72–55
2012. november 27.

A megyei férfi kosárlabda-bajnokság őszi harmadik fordulójában a régi vetélytárs nagykőrösiek otthonába látogatott a Kalocsai KE együttese, igaz, nem a legjobb előjelekkel, hiszen egy komplett csapatra való játékos nem tarthatott a többiekkel az idegenbeli ütközetre.

Videók a Kosárlabda kategóriából

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]