Kalohírek

 

Lejátszották az utolsó mérkőzését a KKE
2010. május 27.

A Kalocsai Kosárlabda Egyesület megyei első osztályú csapata a rájátszás utolsó fordulójában hazai pályán a Nagykőrösi Filtermat együttesét látta vendégül. A találkozónak nem volt különösebb tétje, hiszen hiába győzött volna a Kalocsa és ezzel beéri riválisát, az egymás elleni eredmények alapján jobb a Nagykőrös, és a harmadik helyet pedig már korábban bebiztosították.

A Kerekegyháza ellen győzött a KKE
2010. május 13.

Igaz tartalékos kerettel vágott neki a Kalocsai Kosárlabda Egyesület a Kerekegyháza elleni mérkőzésnek, mégis revansot kívánt venni a csapat a rájátszás folyamán elszenvedett vereség miatt.

A legjobb négy közt kosarasaink
2010. március 23.

Utolsó alapszakaszbeli mérkőzését játszotta pénteken a Kalocsai Kosárlabda Egyesület, akik a kisunfélegyházi Kosárlabda Club második vonalbeli csapatát látták vendégül. Kosarasaink a meccs kezdetén gyengén kezdtek, így a félegyházi fiatalok 8-0-ra vezettek, de Vörös Balázs és Schmidt Rajmund jó játékának köszönhetően a negyedet három pontos előnnyel zárták a kalocsaiak. A második negyed szinte...

Lesöpörték a pályáról a kécskeieket
2010. március 04.

Hazai pályán fogadta a Tiszakécske együttesét a Kalocsai Kosárlabda Egyesület február 26-án, pénteken a Városi Sportcsarnokban. Az este fél 9-kor kezdődő mérkőzésen most a kalocsaiak bizonyultak jobbnak, hiszen elsöprő 103-55-ös győzelmet arattak a fiúk, amellyel revansot vettek a tavalyi vereségért.

Ismét pályán a KKE!
2009. október 30.

A Kalocsai Kosárlabda Egyesület megyei első osztályú csapata az elmúlt hétvégén megkezdte a bajnoki sorozatát. Ezúttal a tavalyi szezon egyik legrutinosabb együttese, a Kiskunfélegyházi Öreg Fiúk volt az ellenfél.

Videók a Kosárlabda kategóriából

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére