Kalohírek

 

A Kerekegyháza ellen győzött a KKE

2010. május 13.,csütörtök 15:05  | 
Igaz tartalékos kerettel vágott neki a Kalocsai Kosárlabda Egyesület a Kerekegyháza elleni mérkőzésnek, mégis revansot kívánt venni a csapat a rájátszás folyamán elszenvedett vereség miatt.
Megosztás: 

„Már a mérkőzés elején kiderült, hogy egyik fél számára sem lesz könnyű ez az összecsapás. Ugyan mi nyitottuk a negyedet rögtön egy 3-asal, de ezt követően ellenfelünk is akcióba lendült és zsinórban kaptunk is 3 kosarat leindításokból. Ezt a fegyvert általában mi szoktuk felhasználni ellenfeleink ellen, de itt is látszik, mennyire egy szinten van mindkét csapat. Ekkor máris időkéréshez folyamodtunk, hogy kicsit átrendezzük védekezésünket, ami részben sikerült is, mert fej-fej mellet haladt végig a két csapat az egész negyed folyamán. A bírók is derekasan kivették magukat a mérkőzés elejétől kezdve, ugyanis néha mintha lenyelték volna a sípot engedték a kemény játékot, ami egyik csapatnak sem kedvezett.” – mondta az első negyedről Drab Attila, aki hozzáfűzte, hogy a második etapot a Credit kezdte jobban, de sikerült a negyed közepén a kalocsai gárdának átvenni a vezetést. „A Kerekegyháza egy időkérés után ismét vezetést szerzett, de a negyed végére sikerült 1 pontra felzárkóznunk.” – mondta az edző. A mérkőzés második fele szintén szoros küzdelemben telt, a harmadik negyedet 51-51-es állással zárták a fiúk.

„A negyedik részben talán kicsit meglepve ellenfelüket, egy 3 pontossal nyitottunk. Amire aztán válaszoltak ugyan egy 2 pontossal, de mi közvetlenül szórtunk megint egy 3-ast. Ez talán a legjobbkor jött, hiszen kicsit megtörve ellenfelünket beindult a „kalocsai henger” és egy 12-0-ás rohammal magunk javára fordítottuk a mérkőzést.”- mondta Drab Attila, aki szerint egy nehéz és kemény mérkőzésen sikerült begyűjteni a várva várt győzelmet.

Kalocsai KE – Credit KSE 81-69

Részeredmények és pontszerzők:

I. negyed: 17 – 16
II. negyed: 14 – 16
III. negyed: 20 – 19
IV. negyed: 30 – 18

András Norbi: 20
Lakatos Péter: 18/6
Katus Zoltán: 12/6
Vörös Balázs: 11
Tóth Bence: 10
Juhász Ármin: 5
Schmidt Rajmund: 5
Kanczler Feri: -
Csamangó Csaba: -
Kollár Dénes: -

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]