Kalohírek

 

Ismét pályán a KKE!

2009. október 30.,péntek 15:46  | 
A Kalocsai Kosárlabda Egyesület megyei első osztályú csapata az elmúlt hétvégén megkezdte a bajnoki sorozatát. Ezúttal a tavalyi szezon egyik legrutinosabb együttese, a Kiskunfélegyházi Öreg Fiúk volt az ellenfél.
Megosztás: 

A vendégekről érdemes tudni, hogy ők az NB II-t, sőt egyik-másik játékosuk az Nb I-et is megjárta, így ha futásban nem is tartoznak a jobbak közé, dobásaik rendre betalálnak és igen alattomos, agresszív stílusban játszanak. A mieink egy év kihagyás után vállalkoztak a bajnokságra, és egy komolyabb sérülés miatt Drab Attila a játék helyett a csapat irányítását vállalta. Személye biztosíték lehet arra, hogy a kellő erőnléti és technikai elemeket idővel elsajátítja a kalocsai gárda, és megfelelően beilleszkednek a kecskeméti és környékbeli csapatok közé. Az első forduló mérkőzésén bebizonyosodott, hogy az elszántsággal, az akaraterővel nem lesz probléma, hiszen mindenki, aki pályára lépett, szívét-lelkét beleadta és küzdött negyven percen át.

Az első negyed álomszerűen kezdődött és fejeződött be, hiszen már ekkor 19-11 volt a KKE előnye. A második negyedben kicsit szorosabb lett az eredmény, hiszen itt csak 18-15-re sikerült hozni a tíz percet. A harmadik negyed is hasonlóan alakult, mint az első kettő, a kalocsaiak főként a lerohanásokat erőltették, míg a vendégek ezt megpróbálták széttördelni és lassítani a tempót. A félegyháziak érezhetően elfáradtak, jól mutatja mindezt, hogy egyre többet foglalkoztak a bírókkal, a játékban pedig pontatlanabbakká váltak.

A megnyugtató vezetés tudatában egyre több fiatal is játéklehetőséghez jutott Drab Attila jóvoltából, így volt, akinek ez volt élete első bajnoki összecsapása. Rutintalanságuk miatt megbocsátható hibákat vétettek, amely ezúttal nem jelentett problémát, hiszen azt a luxust is megengedhették maguknak, hogy a negyedik negyedben egy ponttal kevesebbet dobjanak. Mindezek ellenére a Kalocsai Kosárlabda Egyesület nem várt, 75-61-es győzelmet ért el, amely kellő önbizalmat adhat a soron következő, városi sportcsarnokban rendezendő péntek esti összecsapásra, ahol a nagykőrösi NB I-es és NB II-es keret fiataljaiból álló alakulat lesz az ellenfél.

KKE-Kiskunfélegyházi Ö.f.: 75-61
1.negyed:19-11
2.negyed:18-15
3.negyed:21-17
4.negyed:17-18

András Norbert:21/3, Vörös Balázs:7, Katus Zoltán:8, Schmidt Rajmund:6, Tóth Bence:11, Juhász Ármin:5, Drevenka Zoltán:, Csamangó Csaba: -, Czár Attila:8/6, Lakatos Péter:2, Faragó Alex:, Szász Csaba, Ványai Dániel

R.L.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]