Kalohírek

 

A soha fel nem adást tanítják
2014. november 20.

Fogyatékos és ép gyermekeknek rendeztek közös sportnapot tegnap Kecskeméten. A résztvevők kipróbálhatták a csörgőlabdát, a kerekesszékes kosárlabdát és a vak ping-pongot is.

Solton tartják a Zarándokút évzáró rendezvényét
2014. november 19.

A Magyar Zarándokút évzáró rendezvényének programja megváltozott. Böjte Csaba atya elfoglaltsága miatt a Szelidre tervezett program is Solton lesz megtartva november 22-én, szombaton. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Megújul a kecskeméti kulturális központ
2014. november 19.

650 millió forintos vissza nem térítendő pályázati támogatásból megújul a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ. A projektről kedden Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és Bak Lajos ügyvezető igazgató tartott sajtótájékoztatót.

Kalocsa adott otthont az Egyházmegyei Ifjúsági Közösségi Napnak 
2014. november 14.

„Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.” – a 2016-os krakkói Ifjúsági Világtalálkozó mottója köré épült a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében másodszor megrendezésre került Egyházmegyei Ifjúsági Közösségi Nap, melynek idén Kalocsa adott otthont, ahol Geszler Péter káplán atya vezetésével, a Mosoly Ifjúsági Csoport várta a közel 130 résztvevőt.

Kiskőrösön tanácskoztak megyénk polgármesterei 
2014. november 13.

A megye több mint 100 településének polgármestere részvételével zajló önkormányzati ciklusnyitó továbbképzés a tapasztalatcseréről, a friss információk átadásáról, a terület és a vidékfejlesztési témák megvitatásáról, valamint a közösségépítésről szólt.

Kerekes székes férfit gázoltak halálra az 54-esen
2014. november 12.

Nem tudták már megmenteni annak az 52 éves kerekes székes férfinak az életét, akit egy autó gázolt el kedden kora délután az 54-es úton, Jakabszállás külterületén.

Fának hajtott az autós - Halálos baleset Jakabszállásnál
2014. november 03.

Fának ütközött egy autó Jakabszállásnál - a sofőr meghalt – írja a keol.hu rendőrségi közlésre hivatkozva.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére