Orbán Viktor adta át a soltvadkerti evangélikus óvodát
2014. október 31.
A reformáció napján fontos hangsúlyozni, hogy Magyarország a tolerancia földje – jelentette ki a miniszterelnök pénteken Soltvadkerten, az új evangélikus óvoda átadásán.
Nem mondott le Haszilló
2014. október 31.
Haszilló Ferenc marad Kecel polgármestere, akit korábban több szervezet is lemondásra szólított fel egy 2012-es zsidózó, cigányozó megnyilvánulása miatt.
Fogvatartottak takarítottak a sírkertekben
2014. október 30.
Elítéltek takarítottak két napon át a hartai és a solti köztemetőkben. A fogvatartottak jóvátételi munka keretében tették rendbe a sírkertek elgazosodott részeit.
Halálos háztűz Baján
2014. október 28.
Kedd hajnalban kigyulladt egy körülbelül 25 négyzetméteres faépület Baján, a Vadrózsa utcában.
Megalakult Bács-Kiskun Megye új Közgyűlése
2014. október 24.
Szerdán megtartotta alakuló ülését az új Bács-Kiskun megyei közgyűlés. A testületben stabil többséget szerzett a Fidesz-KDNP, míg az MSZP és a DK együtt sem birtokolja a mandátumok 20%-át sem, második erő pedig egyértelműen a Jobbik lett.
Rajz- és irodalmi pályázatot hirdet iskolásoknak a kecskeméti színház
2014. október 21.
Rajz- és irodalmi pályázatot hirdet iskolásoknak a „Cirkuszkocsival a sarkvidéken" előadáshoz kapcsolódva a Katona József Színház. A mottó: Veszélyben a Föld! TE hogy mentenéd meg?
Világbajnokkal mozoghat, aki egészségnapozik Baján
2014. október 17.
Szűrnek, mozgatnak, előadnak és életet mentenek. Így összegezhetők az Egészségnapok, melyeket pénteken és szombaton tartanak Baján.