Kalohírek

 

Kiskőrösön tanácskoztak megyénk polgármesterei

2014. november 13.,csütörtök 14:57  |   
A megye több mint 100 településének polgármestere részvételével zajló önkormányzati ciklusnyitó továbbképzés a tapasztalatcseréről, a friss információk átadásáról, a terület és a vidékfejlesztési témák megvitatásáról, valamint a közösségépítésről szólt.
Megosztás: 

Az októberi önkormányzati választásokon immár öt évre választottunk polgármestereket, önkormányzati testületeket. A megválasztott tisztségviselők hivatalba lépése és működésük kezdete nagyjából egybeesik a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési időszak elindulásával is. Az újonnan megválasztott testületek sikere nagyban függ attól, hogy milyen eredményességgel valósulnak meg az egyes településeken a fejlesztések és milyen arányban jönnek létre új munkahelyek.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat kiemelt feladatának tekinti, hogy a megye fejlődésében, a lakosság életminőségének növekedésében a katalizátor szerepét töltse be. Tagjai úgy vélik, hatással kell lenniük azokra a folyamatokra, amelyek a megye előrelépését, gyarapodását szolgálják. Élére kell állniuk minden olyan kezdeményezésnek, mely az itt lakók életét jobbá, a megyét pedig élhetőbbé teszik.

Ezek jegyében került sor 2014. november 6-án és 7-én a kiskőrösi Vinum Hotelben a Bács-Kiskun megyében már hagyományokkal rendelkező önkormányzati ciklusnyitó továbbképzésre.


A rendezvényen a megye több mint 100 településének polgármestere, a megyei közgyűlés számos tagja, valamint térségünk országgyűlési képviselője, Font Sándor is részt vett. Az esemény a tapasztalatcseréről, a friss információk átadásáról, a terület és a vidékfejlesztési témák megvitatásáról, valamint a közösségépítésről szólt.

A továbbképzésre Bács-Kiskun megyei születésű, vagy a megyéhez köthető tevékenységű előadókat hívtak, hogy lehetőséget adjanak a velük való közelebbi megismerkedésre. Olyan kiemelt érdeklődésre számot tartó témákról kaphattak a jelenlévők tájékoztatást, mint a turizmusfejlesztés, élelmiszergazdaság fejlesztése, operatív programok tervezése. Az együttműködésre mutatott be jó gyakorlatot Németh Balázs, Bácsalmás polgármestere és Maczkó József, Kelebia polgármestere a megye déli részén körvonalazódó ökoturisztikai fejlesztés kapcsán.

A meghívott előadók közt szerepelt Bányai Gábor, Bács-Kiskun megye 5. számú választókerületének országgyűlési képviselője, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés korábbi elnöke; Kovács Ernő a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott; Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára; Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára; Dr. Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára; Dr. Nemcsok Dénes Sándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkára; Dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára; és Prof. Dr. Ferencz Árpád, a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Karának dékánja.

A sajtó munkatársai számára a rendezvény második napján sajtótájékoztatót tartott az új megyei elnök, Rideg László. A média számára szervezett tájékoztatón részt vett Kis Miklós Zsolt, agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár és Dr. Feldman Zsolt, agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár is.

– Elkötelezettek vagyunk abban, hogy a továbbiakban is településeink segítségére legyünk, ezért a fórumot 2015 tavaszán a településvezetők igényei alapján folytatni kívánjuk – derült ki Rideg László elnök portálunk számára eljutatott közleményéből.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére