Lakásokra szeptembertől kérhető a csődvédelem
2015. augusztus 18.
A magyar országgyűlés júniusban fogadta el a magáncsődről szóló, lépcsőzetesen hatályba lépő törvényt, melynek értelmében elsőként szeptembertől kérhetnek csődvédelmet azok, akiknek az otthona, lakhatása veszélyben van. A kalocsai járásban legalább 150-200 ilyen ingatlanra kérhetik a csődvédelmet, de egy év múlva, 2016 őszétől minden eladósodott magánszemély kérheti, ha megfelel a jogszabályi...
Mezőgazdaság: több milliárd forintnyi kár
2015. augusztus 18.
A bejelentések alapján a júliusi jeges esőzések hatalmas kárt okoztak a földeken. Remélhetőleg a mostani „furcsa” időjárás nem okoz még nagyobb bajt.
Szociális szféra: bérkiegészítés jön
2015. augusztus 17.
A tavalyi bérpótlékot követően, most akár 68 ezer forintot is elérhető bérkiegészítést kapnak a szociális ágazatban dolgozók. Tudhattuk meg Czibere Károlytól, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárától.
Magyar bankkártyák adatait lopták el
2015. augusztus 14.
Július során, ismeretlenek, indonéziai és dominikai banktermináloknál száztíz magyar bankkártya adatait használták fel a tranzakciókhoz, ami alig haladja meg az egymillió forintot. Vizsgálatot indítottak az ügyben. Az eddigi fejleményekről Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség kommunikációs vezetője számolt be a Napi Gazdaság pénteki számában.
Közeleg a hidegfrontnak álcázott Megváltó?
2015. augusztus 13.
Végre odafent gondolnak azokra is, akik nem légkondicionált környezetben dolgoznak, ugyanis, ha minden igaz, jövő héten borongós és hűvösebb időnk lesz. De addig még lesz 3, azaz 3 olyan napunk, hogy a „nudizmus” is kevésnek bizonyul némi felfrissültség érzéséért.
Az első vidékfejlesztési pályázatok őszre várhatóak
2015. augusztus 12.
A program keretében 800 milliárdos támogatás vár majd az agrár- és élelmiszer-ipari beruházásokra 2014–2020 között.
Kártalanítás minden ügyfélnek!
2015. augusztus 11.
Egy Quaestor-károsultnak sem kell aggódnia, ha sikerül rendezni a Quaestor-alappal kapcsolatos alkotmánybírósági jogvitát.
Videók a Közérdekű kategóriából
Fotók a Közérdekű kategóriából
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
