Kalohírek

 

Szociális szféra: bérkiegészítés jön

2015. augusztus 17.,hétfő 11:31  | 
A tavalyi bérpótlékot követően, most akár 68 ezer forintot is elérhető bérkiegészítést kapnak a szociális ágazatban dolgozók. Tudhattuk meg Czibere Károlytól, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárától.
Megosztás: 

 A szakmai szervezetekkel történt egyeztetés alapján a tavalyi bérpótlék szétosztásának elve az volt, hogy lehetőség szerint az egész szociális szféra részesüljön belőle. A mértéke pedig 6 ezer és 16 ezer forint között volt - mondta a szakpolitikus.

Idén a szakmai konzultáció nyomán arra jutottak, hogy elsősorban a magasabb végzettséget, illetve szakmai tapasztalatot igyekeznek elismerni. A napokban először folyósítandó bérkiegészítés mértéke 1500 és 68 000 forint közötti, a 93 ezer szociális dolgozóból 63 ezer kapja - tette hozzá az államtitkár.


Nem tartható fenn tovább az az állapot, hogy a főiskolai, egyetemi szakképesítéssel rendelkező szociális munkások annyit keressenek, mint egy szakács vagy karbantartó - szögezte le Czibere Károly. Hozzáfűzte: a bérkiegészítés szektorsemleges, azaz független attól, hogy állami, önkormányzati, egyházi vagy civil fenntartója van-e a szociális intézménynek.


Czibere Károly elmondta: a tavalyi bérpótlék és az idei bérkiegészítés után - amellyel a szociális szféra utolérte az egészségügyi bértáblát - a következő lépés az új életpályamodell bevezetése lesz.

Forrás: Napi gazdaság

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]