Vállalkozói fórumot tartott a kamara Dusnokon – Információ-áralmás az agráriumban
2012. február 13.
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kalocsai kirendeltsége tavaly már két alkalommal tartott úgynevezett vállalkozói fórumot Dusnokon, melynek kezdeményezését a hetekben folytatták. Ezúttal főként az agrárszektorban tevékenykedőket látták el hasznos információkkal. A sorozat a szervezők reményei szerint Hartán folytatódhat.
Húszéves az önképző kör
2012. január 17.
Halvacsorákról, a lehető legjobb helyre vetülő fényekről, az alkotás öröméről, vagyis a húszéves Dusnoki Önképző Körről beszélgetett annak tagjaival a baon.hu.
Javában folyik a művelődési ház felújítása Dusnokon
2012. január 12.
A dusnoki művelődési ház teteje már elkészült, az épület belső és külső részein pedig jelenleg is dolgoznak a szakemberek. A tervek szerint nyár végére fejeződnek be a munkálatok.
Kistérségi kitekintő – Dusnokon 2012 a túlélés éve lesz
2012. január 09.
Múlt héten kezdtük el Kistérségi kitekintőnket, melyben több Kalocsa környéki település polgármesterét kértük meg arra, hogy foglalja össze a 2011-es év legfontosabb eseményeit, és tekintsen valamelyest a jövőbe is. Sorozatunk Dusnok első emberének, Palotai Péternek az összefoglalójával folytatódik.
Helyi termelők mutatkoztak be Dusnokon
2011. december 20.
A hét végén első alkalommal rendezték meg Dusnokon a Művelődési Házban a helyi termékek karácsonyi bemutatóját és kóstolóját. A rendezvény alkalmával a község termelői és kézművesei mellett teret engedtek az otthon feleslegessé váló portékákat eladni vagy elcserélni kínálóknak, valamint készültek egy esküvő-kiállítással is az érdeklődők számára.
Rác Pünkösd & Kacsafesztivál Dusnokon
2011. június 16.
Az elmúlt hét végén tartották a dusnoki Barai Szabadidőparkban a község életében meghatározó eseményként számon tartott Rác Pünkösdöt, melynek programjai idén az első Kacsafesztivál rendezvényeivel egészültek ki. Az immáron 19. alkalommal megtartott kavalkádot szentmisével nyitották, majd kezdetét vette a népi muzsikával és populáris zenével színezett kulináris forgatag, amelyet Vastag Csaba,...
Embercsempészt fogtak Dusnokon
2011. június 14.
Tíz külföldi állampolgárt akartak hazánk területére becsempészni szombaton Dusnok külterületén.
Videók a Dusnok kategóriából
Fotók a Dusnok kategóriából
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
