– Foglaljon helyet, hölgyem! Jaj, csak ne oda! – teszi hozzá rögvest a kedves invitáláshoz a dusnoki alkotókör oszlopos tagja, Hubert László. Kiderül, hogy e cikk írója majdnem beült a képbe. Az „új lány” éppen egy kis hokedli vonalait erősíti a térdén tartott táblán lévő rajzlapon. Az alig hétszer három méteres alkotótérben ma nyolcan jöttek össze, hogy együtt dolgozzanak. A létszám azonban nem csak azért változó, mert nem mindenki ér rá minden héten hétfőn és csütörtökön.

– Az immár 20 éves Dusnoki Önképző Körnek van egy alapcsapata, melyhez időről időre új alkotók szegődnek – mondja Hubert László festő, aki Sáfrán Ferenc rajztanárral két évtizeddel ezelőtt álmodta meg és váltotta valóra az alkotókör gondolatát. – Ez egy önképző kör. Valamikor, 1992 derekán, amikor először összejöttünk, beállítottunk témának egy hokedlit, és lerajzoltuk – említi nevetve. – A festés csak később jött. Ahogyan azok az alkotók is, akik a rajzolással, a festészettel vagy a kerámiázással akartak közelebbről megismerkedni hetente kétszer, értő-alkotó közösségben – mesél a múlttal egybeforró jelenről a fehér köpenyben üldögélő László. Mire felemeli tekintetét egy drapériára helyezett hegedűt ábrázoló képről, a többiek már előrámolják a házi sütiket.

– Kívülről nézve furcsa alakulatnak tarthatnak bennünket. Összejövünk az önkormányzat jóvoltából itt, a művelődési ház egyik termében, és maszatosra kenve magunkat diskurálunk, festegetünk. A művészekre mindenütt különös fény vetül, de bennünket ez nem zavar. Sőt! A fényeket lehet csak igazán ügyesen megfesteni – teszi hozzá László, akitől Sáfrán Ferenc veszi át a szót.

– Sose vágytunk nagy dolgokra. Fejlődni önmagunkhoz, nem pedig a nagyokhoz képest szeretnénk. Akinek az alkotás öröm, megtalál bennünket. Mi bárkit szívesen látunk. Nézzen csak körül: Juliska néni varrónő volt régebben, János, ott a sarokba szorítva, már közelebb állt a festékes holmikhoz, mint a többiek, mert az ő szakmája szobafestő-mázoló, hiszen rájött, hogy mások nagyszobájának falára mégsem illik csendéleteket festeni, így hát nálunk kötött ki. Anita újoncnak számít, néhány hónapja talált ránk. Ő például fogtechnikus, de Niki fodrászként végzett, most virágkötőnek tanul. Vagy itt van a 68 évesen is nagyon aktív Viczay Lajos bácsink, aki életműdíjas fotográfus, de egy ideje a festészet is foglalkoztatja – regéli Sáfrán Ferenc.

Majd még hozzáteszi: az itt alkotó autodidakta képzőművészek alkotásaival Dusnok rendezvényeit díszítik. Minden évben rendeznek alkotótábort, és időnként kiállításokat is tartanak, mert – mint mondják – megmutatkozni tagadhatatlanul jó, és egy kicsit talán fel is pezsdíti településük kulturális életét.


Sz.B.Z. – Baon