Kalohírek

 

Telt ház van, befogadó kevés – Kutyák dobozban és szatyorban Kalocsán
2014. november 20.

Az utóbbi hetekben szomorú jelenség harapódzott el Kalocsán. Egyre több az utcára tett, sorsára hagyott kutyakölyök. Előfordult, hogy az egész újszülött alom az anyaállattal együtt egy dobozban végezte. Telt ház van a menhelyen, kevés az ideiglenes befogadó és várhatóan a helyzet fokozódni fog.

Új elnököt, tisztségviselőket választott a TEIT
2014. november 19.

November 19-én Kalocsán, a Társadalmi Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) székhelyén tartott ülést a társulást alkotó 13 település polgármestere, amelyet dr. Bálint József korelnök, Kalocsa város polgármestere hívott össze. A napirenden első helyen a tisztségviselők választása, tisztújítás szerepelt. A zárt ajtók mögött folyó tanácskozást követően a 12 igen szavazattal elnöknek...

Még az idén elkészülhet – Zöld út a kalocsai lámpák cseréjének 
2014. november 19.

2013 novemberében jelentette be a korábbi városvezetés, hogy Kalocsán több pályázati forrás kiaknázásának eredményeképp megújulhat a teljes közvilágítási hálózat. Ez közel háromezer lámpatest cseréjét jelenti. A napokban megtörtént a munkaterület átadása a kivitelező számára.

Tizedik születésnapját ünnepelte az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona 
2014. november 18.

Múltidézéssel, színes műsorral és tortával ünnepelte működésének tíz éves évfordulóját a Malom utcai Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona (ÉNO). Az intézmény látogatói és munkatársai mellett a családtagok is meghívást kaptak a születésnapi rendezvényre.

Ötödször indul az akadémia – Vállalkozók találkoznak, tanácskoznak 
2014. november 18.

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kalocsai képviselete idén ötödik éve indította útjára múlt csütörtökön a méltán népszerű Vállalkozók Akadémiája című programsorozatát. A programfelelősök ismét szakmacsoportok szerint tematizált előadásokat és bemutatókat kínálnak az érdeklődőknek.

Szakmai nappal zárult a Szent István Gimnázium projektje  
2014. november 17.

Diákok kísérleteivel tarkított szakmai nappal zárult múlt kedden a Szent István Gimnázium „Kísérletekkel könnyebb” elnevezésű projektje. A rendezvényt a természettudományos oktatást szolgáló új laborban tartották.

Szalagot tűztek a kossuthosok  
2014. november 17.

Kalocsa városában hagyományosan a Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola végzős osztályainak meghitt rendezvényével kezdődnek a középiskolák szalagavató ünnepélyei. Idén azonban a kossuthosok is formabontó módon ünnepeltek, hiszen az intézmény történetében először fordult elő, hogy november 14-én, egyazon estén, két egymást követő rendezvényen tűztek szalagot a...

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére