Új elnököt, tisztségviselőket választott a TEIT
2014. november 19.,szerda 16:10 |A TEIT-be tömörült települések polgármesterei közül hatan a Duna paksi, heten a kalocsai oldaláról ültek egy asztalhoz, hogy mások mellett az elnök és az alelnök személyéről, az egyes bizottságok tagjairól szavazzanak. A hozzászólásokat, közte Süli János, Paks polgármestere felszólalását követően az elnök és alelnök személyét bocsátották szavazásra. Ennek eredménye úgy alakult, hogy dr. Bálint József 12 igen szavazattal (egy polgármester nem volt jelen a szavazáson) lett a TEIT elnöke, Gáncs István pedig 13 támogató szavazat mellett tölti be az alelnöki posztot.
A Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnökének Süli Jánost, Paks polgármesterét, tagjainak Romhányi Károly gerjeni, Zsebics Ilona bátyai polgármestert választották. Az Ellenőrző Bizottság elnöki tisztét Fülöp János Fadd polgármestere tölti be, tagjai Vargyas Mihály Dunaszentbenedek, Katona György Géderlak polgármestere, de ez a bizottság a későbbiekben külső tagokkal is kiegészül.
Mint emlékezetes, az 1992-ben alakult TEIT alapításában és munkájában Bács-Kiskun megyéből hét, Tolna megyéből hat település vett részt. Paks városa éveken keresztül teljes jogú tagja volt a szervezetnek, de az erőműhöz kapcsolódó közigazgatási, hatósági rendszere miatt pénzügyeit külön rendezte. Paks 2004-től rendes tagja a TEIT-nek, amit az egységesebb fellépés indokolt. Az erőmű körüli 12 km-es körzetben lévő települések lakóinak száma mintegy 60.000 fő. A TEIT elnöki tisztét hagyományosan az alapítást kezdeményező város, Kalocsa polgármestere tölti be, ebben a november 19-i választás sem hozott változást. A most alelnöknek választott Gáncs István az előző ciklusban is alelnök volt.
Zs.F.