A városháza különtermében november 13-án találkoztak először a „hallgatók”. Ez alkalommal a téma a Kereskedők-Gyártók Napja volt, amelyben a külföldi piacszerzési lehetőségekről, aktuális pályázatokról és finanszírozási módokról kaphattak gyakorlati tanácsokat a megjelentek. Az előadók sorából idén sem hiányzott Greif Béla kalocsai pályázatíró, aki „Aktuális gépbeszerzési, telephely-fejlesztési pályázatok” címmel tartotta meg előadását.
– Az aktuális lehetőségekről szóltam, valamint arról a fordulópontról, amelyhez elérkeztünk, hiszen jövőre indul az új, hétéves költségvetési ciklus. A jelenleg megjelent, „Széchenyi 2020” keretben kiírt pályázatok közül gyakorlatilag a kis- és középvállalkozóknak kettő szól. Az egyik egy közbeszerzésen alapuló telephely-fejlesztési beruházásra irányuló kiírás, ami tulajdonképpen a specifikációknak köszönhetően meglehetősen szűk csoportnak szól. A másik aktuális pályázati lehetőség pedig a piacra jutás, elsősorban a külföldi piacra jutás, üzletember-találkozók és termékbemutatók támogatását jelenti. Hozzá kell tennem, hogy véleményem szerint elég nagy átfedés van a két kiírás célcsoportjában – ismertette az aktuális lehetőségeket a kalocsai szakember.
Greif Bélával készült interjúnkból kiderült az is, hogy a kalocsai és környékbeli vállalkozók egyre inkább felismerik, hogy szükség van a pályázatok kiaknázására és egyre többen igyekeznek élni ezekkel – olyannyira, hogy rendre több az igénylő, mint aki pozitív elbírálásban részesül.
– A legjobb tudomásom szerint a már megjelenteken túl idén már nem lesz több kiírás. Jellemzően februárban indulnak a pályázati kiírások, amellyel kapcsolatban végre történt jó irányban elmozdulás. Az új gyakorlat szerint ugyanis a pályázati ablak megnyitása előtt harminc nappal elérhető azon pályázati lehetőségek listája, amelyekből később választani lehet. Ebből következően van idő alaposan felkészülni egy-egy beadvány kidolgozására – így a kalocsai pályázatíró. Nincs más hátra: tájékozódni, figyelni, „ugrásra készen állni”, és megpróbálni élni a kínált lehetőségekkel!
STVN
A videót a KalocsaTV készítette.
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kalocsai képviselete idén ötödik éve indította útjára múlt csütörtökön a méltán népszerű Vállalkozók Akadémiája című programsorozatát. A programfelelősök ismét szakmacsoportok szerint tematizált előadásokat és bemutatókat kínálnak az érdeklődőknek.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
