Kalohírek

 

Egyes tankönyvek 70 százalékkal lettek olcsóbbak
2014. szeptember 08.

Jövőre tovább csökken a tankönyvek ára, miután októbertől egy állami tankönyvkiadó lesz a jelenlegi három helyett – nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Hegedüs István, a tankönyvellátásért felelős miniszteri biztos.

Százezreknek adott munkát a kormány intézkedése
2014. szeptember 04.

A 2013-ban életbe lépett munkahelyvédelmi akció sikerét jelzi, hogy annak révén mára több mint 890 000 ember, köztük mintegy 150 000 fiatal foglalkoztatása valósult meg – közölte a kormányszóvivő csütörtökön a jászberényi Jász-Plasztik Kft.-nél tartott sajtótájékoztatón.

Jönnek az új tízezresek
2014. szeptember 01.

Megújítja a bankjegysorozatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB); először a tízezer forintos bankjegyek változnak, ezek keddtől ugyan már hivatalos fizetőeszköznek számítanak, de a gyakorlatban decembertől jelennek meg a forgalomban.

Rogán: Forintosítás nélkül is negyedével csökkenhetnek egy átlagos devizahiteles terhei
2014. augusztus 27.

Egy átlagos devizahiteles 6,5 millió forintot vett fel svájci frankban, neki az árfolyamrés miatt 323 ezer, ha bankja az egyoldalú szerződésmódosítás miatt is bukik a Fővárosi Törvényszéken, 835 ezer forint jár vissza. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a köztévében azt mondta: forintosítás nélkül is negyedével csökkenhetnek a devizahitelesek terhei, vagyis törvényi erővel visszakapnak...

Kezdődhet az ajánlásgyűjtés
2014. augusztus 25.

Mától kaphatják meg a választási irodáktól a jelöltek és jelölőszervezetek az ajánlóíveket, ezzel elkezdődik a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának aláírásgyűjtése.

Javult a számlafizetési fegyelem
2014. augusztus 19.

Javult a számlafizetési fegyelem Magyarországon az első fél évben a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzése szerint - írta a Világgazdaság kedden.

Orbán: A magyarok igenis akarnak dolgozni
2014. augusztus 15.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a kiemelkedő második negyedéves GDP-adatok végső magyarázata, hogy a magyar emberek akarnak dolgozni. A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kijelentette: a magyar gazdaságpolitikából kirajzolódó modell működőképes és eredményes.

Fotók a Belföld kategóriából

Kalocsaiak látogatása Pakson

2009. szeptember 07.

Szemét egy ügy

2009. augusztus 25.

Elég!

2009. május 04.

Végleges a Fidesz EP-listája

2009. január 17.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére