Több mint 106 ezerből 74 ezren nyertek felvételt – Megvannak a fölvételi ponthatárok
2014. július 25.
A felsőoktatásba jelentkező több mint 106 ezer diák közül mintegy 74 ezren nyertek felvételt – közölte Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára pénteken budapesti sajtótájékoztatón, adta hírül az MTI.
Művészetek völgye – Csak három falu, de semmi panasz
2014. július 24.
A Művészetek Völgye Magyarország egyik legrégebbi fesztiválja, 1989 óta kisebb-nagyobb gondokkal néha, de mindig megrendezik, néha hét faluval, néha csak három, de olyan is volt már, hogy átnevezték Bűvészetek Völgyének. Idén a fesztivál bekerült az MTVA és a Sziget Nagyon Balaton programjába, aminek köszönhetően stabilizálódhat az állandóan változó rendezvény helyzete a nyári szezonban. De...
Október 12-én választunk
2014. július 23.
Október 12-ére írta ki az önkormányzati választást Áder János köztársasági elnök.
Lassul a népességfogyás, több a házasságkötés
2014. július 22.
Az előzetes adatok szerint 2014 első öt hónapjában több gyermek született, a halálozások száma pedig mérséklődött az előző év azonos időszakához képest – olvasható a KSH gyorsjelentésében. A 2014. január–májusi időszakban számottevően többen kötöttek házasságot, mint egy évvel azelőtt.
Magyarország Szépe – Kulcsár Edina a legszebb lány
2014. július 21.
A szépségversenyen a 21 éves, budapesti Kulcsár Edinát választották 2014 legszebb lányának, így ő képviseli az országot októberben, a Miss World londoni világdöntőjén.
Szórakozóhelyeket ellenőrzött a katasztrófavédelem
2014. július 18.
Szabadtéri rendezvényeken, szórakozóhelyeken tartott ellenőrzést a katasztrófavédelem; 232 szórakozóhely közül 69-nél tártak fel valamilyen biztonsági kockázatot, egyet közülük be is zárattak – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.
Elrendelték a hőségriasztást: nagyon meleg lesz
2014. július 17.
A tartós kánikula miatt péntek 0 órától vasárnap éjfélig hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos.
Videók a Belföld kategóriából
Fotók a Belföld kategóriából
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
