Kalohírek

 

Egyes tankönyvek 70 százalékkal lettek olcsóbbak

2014. szeptember 08.,hétfő 09:33  | 
Jövőre tovább csökken a tankönyvek ára, miután októbertől egy állami tankönyvkiadó lesz a jelenlegi három helyett – nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Hegedüs István, a tankönyvellátásért felelős miniszteri biztos.
Megosztás: 

A biztos a lap hétfői számában közölt interjúban elmondta, a 12 milliós példányszámú piacon idén a kiadványok 68 százalékát az állam biztosította, jövőre – az összeolvadással – ez az arány a 80 százalékot is elérheti.

Vizsgálják a minőségi kifogásokat

A tankönyvek tartalmára vonatkozó minőségi kifogásokkal kapcsolatban megjegyezte: a múlt héten kiosztott kiadványok egy része kísérleti példány, amelyet több száz diák, tanár, szülő, szakértő vizsgál, tanulmányoz. A kétéves tesztüzemmód után a harmadik esztendőben megszűnik a kísérleti státus, és a könyv öt évig tankönyvként a rendszerben marad a következő felülvizsgálatig.

Hegedüs István elismerte: tavaly nem sikerült maradéktalanul elvégezni azokat a változtatásokat, amelyeket elterveztek. Az elmúlt bő fél év során viszont szinte hiánytalanul teljesítették a 2013. december 17-én elfogadott jogszabályi változtatások által előírt törvényi kötelezettségüket, a szeptember elsejei tankönyvellátás biztonsága és hatékonysága jelentős mértékben javult.

Tankönyvárcsökkenés: 15-70 százalék

A miniszteri biztos arról is beszélt, hogy az állam által megvásárolt kiadók tankönyvárai 15 százalékkal csökkentek, a saját fejlesztésű kiadványok pedig 70 százalékkal olcsóbbak a tavalyiaknál. Ennek következtében a tankönyvekre költött pénz 1,5 milliárd forinttal mérséklődött, amiből egymilliárdot a központi büdzsé takarított meg, félmilliárd forint pedig a családoknál maradt.


MNO
Fotó: Europress/AFP

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére