Kalohírek

 

Bicikliút épül Solt és Földvár között

2014. október 07.,kedd 10:26  | 
Három kilométeres kerékpárút épül jövő májusra Solt és Dunaföldvár között, az 52-es főút mellett.
Megosztás: 

A 200 millió forintot meghaladó beruházás alapkövét szeptember 26-án tették le. A kerékpárút Solt belterületétől részben a régi vasúti töltésen át a dunaföldvári Beszédes József-hídig halad majd. A beruházás során átépítik a Holt Duna ág feletti kishidat, valamint közlekedési jelzőtáblákat és információs táblákat helyeznek ki. A fejlesztésnek köszönhetően a biciklizők az 52-es főút mellett, de attól elválasztott, biztonságos kerékpárúton juthatnak el egyik településről a másikra.

Az alapkő elhelyezésekor Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár elmondta: „a kerékpárút nemcsak szomszédos városokat köt majd össze, hanem két megyét is. 2010 óta 24 projektben 130 kilométernyi kerékpárút épült 4,8 milliárd forintból Bács-Kiskun és Tolna megyében.”

A Solt-Dunaföldvár kerékpárút az apostagi kereszteződésnél a turisztikai szempontból jelentős európai EuroVelo6 nemzetközi kerékpárúthoz is csatlakozik majd. A Duna mentén futó fő kerékpáros útvonal fokozatos kiépítése a kormány kiemelt programjai között szerepel. Jövő októberre elkészül az EuroVelo6 Budapest-Mohács szakaszának fejlesztésére vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányt. A végső cél egy 3 méter széles kerékpárút létesítése a Duna mindkét partján – tette hozzá Becsey Zsolt.


Forrás: baon.hu

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére