Kalohírek

 

Gyermektragédia

2008. július 21.,hétfő 18:06  | 
Agyonütött egy lepusztult, szentkirályi épület kapuja egy 5 éves kisfiút szombat délben. A mentőügyeletről hiába is küldtek két mentőt azonnal a sérültért, már nem tudtak segíteni a gyereken.
Megosztás: 

Egyelőre nem közölt részleteket a rendőrség a tragédiáról, de nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, hogy román állampolgárságú házaspár gyermeke volt az áldozat. A felnőttek a Szentkirálytól mintegy 8 kilométernyire lévő, a tanyavilágban is elhagyottnak számító, hétszáz négyzetméteres hodályban dolgoztak egy vállalkozó szárazvirág-kötészetében. Azért vitték magukkal a kisfiút, mert nem tudták kire hagyni a hétvégi műszak alatt.

Rázuhant az ötéves gyermekre a raktárkapu

– A gyermekre egy gazdasági épület vasajtaja esett rá Szentkirályon. A Kecskeméti Rendőrkapitányság a közigazgatási eljárás szabályai szerint indított eljárást a tragikus baleset ügyében – nyilatkozott szűkszavúan dr. Magony Andrea, a megyei főkapitányság sajtóügyeletese.

Úgy tudni, hogy a hodály végében lévő súlyos vaskapu a déli szünetben „adta meg magát”, és dőlt ki a falból a gyerekre. Tudósítónk a környéken lakóktól megtudta, hogy a balesetet követően, szombaton, néhány perccel 13 óra után riasztották a mentőket a szentkirályi munkahelyre. Majd a telefonhívás után a kötészetben dolgozók egy Renault személyautóba tették az életveszélyes állapotban lévő sérültet, és elindultak vele a főút irányába, a mentő elé. A kecskeméti repülőtér közelében találkoztak a szemből érkező mentőautóval, majd 3-4 perc múlva odaért egy rohammentő is. Áttették a kisgyereket, és közel egy órán keresztül küzdöttek az életéért: mindhiába.

– Én azt gondolom, hogy egy kapunak nem az a funkciója, hogy kidőljön és veszélyeztesse az alatta lévőket – mondta dr. Kassai László alezredes, kecskeméti rendőrkapitány. A főkapitányság életvédelmi nyomozóival ma konzultálnak a balesetet vizsgáló rendőrök. Ettől, illetve a szakértői véleményektől függően folytatják az eljárást - nem kizárt, hogy bűncselekmény gyanújával – valamint a tragédiáért felelős személy(ek) felkutatását.

forrás: baon

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére