Kalohírek

 

Kevés a rendőr Bács-Kiskunban

2008. január 09.,szerda 18:59  | 
Véget ért Bács-Kiskun megyében a határőrség és a rendőrség integrációjának első szakasza; a 2.100 főt meghaladó megyei állomány annak ellenére is képes a feladatok magas szintű ellátására, hogy csökkent a létszám, s a költségvetési kondíciók sem kedvezőek - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.
Megosztás: 

Dávid Károly beszámolt arról, hogy a két szervezet integrációjának első, jelentős szakaszán már túl vannak, az egyéni elbeszélgetések után az is eldőlt, hogy kire, milyen beosztásban számíthat a jövőben. A tábornok ismertette: a Bács-Kiskun megyében korábban szolgálatot teljesítő 764 határrendész közül 41-en választották a nyugállományba vonulást.

"Számomra meglepő volt, hogy a rendőri állománynál erőteljes létszámcsökkenés történt, melynek következményeként a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szervezetéből több mint 120-an kezdeményezték, egészségügyi alkalmasságuk felülvizsgálatát" - tette hozzá a megyei rendőrfőkapitány.

Véleménye szerint, míg a 41 határrendész távozása elsősorban az integrációhoz köthető, addig a rendőri állomány csökkenése elsősorban a nyugdíjrendszer változásától való félelemnek a következménye.

Dávid Károly hozzátette: a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitánysághoz tartozó 110 kilométer hosszú szerb-magyar határszakaszon a hercegszántói, bácsbokodi, bácsalmási és a kelebiai határrendészeti kirendeltségek állománya, technikai háttere, infrastruktúrája, felszereltsége garancia arra, hogy a határellenőrzési munka magas színvonalon és hatékonyan folyik az integráció után is.

"Még akkor is, ha a túloldali helyzetnek vannak kockázatai és a későbbiekben lehetnek olyan negatív hatásai, amelyeket nekünk majd kezelni kell" - utalt a megyei főkapitány bizonytalan koszovói helyezet miatt esetleg várható nehézségekre.

Stop.hu

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére