Vári Gyula a Bács megyei MSZP megválasztott elnöke
2007. december 11.,kedd 09:15 |
Az MSZP megyei vezetése még korábban lemondott a Zhuslag ügy miatt, agy új vezetést kellett választaniuk. Vasárnap a Kecskeméten tartott megyei küldött gyűlésen Vári Gyula, az MSZP megyei szervezetének korábbi alelnöke 98 szavazatot kapott, így ő lett az elnök.
A volt világbajnok pilótát választották meg az MSZP Bács-Kiskun megyei szervezete elnökének vasárnap, a Kecskeméten tartott megyei küldöttgyűlésen. A választás második fordulójában Vári Gyula, az MSZP megyei szervezetének korábbi alelnöke 98 szavazatot kapott, míg Balogh László, országgyűlési képviselő, a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke 95 szavazattal a második helyre szorult. A megyei gyűlésen részt vett Szekeres Imre, az MSZP alelnöke, aki a szavazás megkezdése előtt távozott.
Az MSZP megyei vezetése a Zuschlag-ügy miatt lemondott, ezért kellett új megyei vezetést választani. A megyei küldöttgyűlés módosította az alapszabályt: megszüntette az ügyvezető elnöki posztot, amit Zushlag János töltött be párttagságának megszűnéséig.
Vári Gyula, korábbi országgyűlési képviselő, egykori világbajnok vadászpilóta elmondta, hogy az elmúlt évben, amikor a megyei szervezet alelnökévé választották, kapott egy lehetőséget, és élt is vele.
„Úgy éreztem, hogy a megyei párttagság között járva, problémáik megoldásában segítettem őket, ezért az eddigi munkám eredménye, hogy bizalmat kaptam.” Vári Gyula hangsúlyozta: „A Zuschlag-ügyet el kell felejteni (...) nekünk előre kell nézni, mert aki mindig hátranéz, az előbb-utóbb beveri a fejét”.