Kalohírek

 

A Bács-Kiskun megyei területi Prímák

2007. december 05.,szerda 21:41  | 
Véget ért a Területi Prima Primissima választás, hiszen november 29-én gála keretében vehette át a díjat Sirkó László, dr. Bozóky Géza, Magyar Lajosné, Szávay Ágnes, valamint a Kiskunfélegyházi Mazsorett Csoport. A gálaesten jelen volt dr. Szili Katalin, valamint Zombor Gábor Kecskemét polgármestere, Bányai Gábor a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke és Balogh László a megyei közgyűlés frakcióvezetője is.
Megosztás: 

A Prima Primissima Díjat november 29-én csütörtökön este a Vállalkozók Országos Szövetségének Bács-Kiskun megyei irodája szervezésében adták át Kecskeméten. Mint már többször is hírt adtunk hasábjainkon a díjról, s Önök is szavazhattak, most a megszületett eredményeket szeretnénk nyilvánosságra hozni. Az est díszvendége dr. Szili Katalin az országgyűlés elnökasszonya volt, aki köszöntőjében kiemelte, hogy mint politikus nem sok helye van ezen a rendezvényen, de ő is nagy tisztelettel köszönti az összes jelöltet, hiszen itt mindenki győztesnek számít. A gálaesten részt vett többek közt dr. Zombor Gábor Kecskemét polgármestere, Bányai Gábor országgyűlési képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és Balogh László országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés frakcióvezetője is.
A Prima Primissima Díj Bács-Kiskun megyei „elődöntőjét” követően az öt kiemelt díjazott kerül az országos „döntőbe”, ahol országosan választják meg kategóriánként az év Prima Primissima díjazottjait.
2007-ben megyénkben a Prima Primissima Díjat átvehetett: a Magyar színház és filmművészet kategóriában Sirkó László, a Magyar tudomány kategóriában dr. Bozóky Géza, a Magyar oktatás kategóriában Magyar Lajosné, a Magyar sport kategóriában Szávay Ágnes, és a Junior Prima kategóriában pedig a Kiskunfélegyházi Mazsorett Csoport.


Gratulálunk!
elena

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére