Szoros meccsen, szép búcsú: Kalocsai SE – Budaörsi DSE 1:3
2014. április 23.
Április 19-én, szombaton hazai pályán búcsúzott a 2013/14-es bajnoki évadtól és a hazai közönségtől a Kováts Ágnes edzette Kalocsai SE NB II-es női röplabdacsapata. Ellenfele az a Budaörs volt, aki már három héttel korábban elhódította a bajnoki címet a csoportban, míg a mieinkről tudni kell, hogy a nyolccsapatos mezőny 7–8. helyeinek valameikéért harcoltak még az utolsó játéknapon.
Ezúttal legyőzött bennünket a KRA: Központi Röplabda Akadémia – Kalocsai SE 3:0
2014. április 15.
A 2013/14-es NB II-es női röplabdabajnokság Nyugati csoportjában a Kalocsa együttese igen magabiztos játékkal már kétszer legyőzte budapesti ellenfelét az alapszakasz összecsapásai során, így bizakodva indult a csapat az április 12-i, harmadik találkozójukra a fővárosba.
Háromszor vert meg bennünket a Tata: Tatai AC – Kalocsai SE 3:0
2014. április 09.
A 2013/14-es NB II-es női röplabdabajnokság nyolc csapatos Nyugati csoportjában a hetedik helyen álló Kalocsa a közvetlenül előtte tanyázó tataiak otthonába látogatott az április 6-i játéknapon, ahol immár harmadik győzelmét szerezte ellenünk a Komárom megyei amazonhad.
Nullázott a Kalocsa, padlózott a PEAC – Kalocsai SE – PTE-PEAC 3:0
2014. április 03.
Az NB II-es női röplabdabajnokság Nyugati csoportjában szereplő Kalocsa az „alsóházban” fejezte be az alapszakaszt a nyolc csapatos mezőnyben, ahol hat győzelem mellett nyolc vereséggel zártak a lányok.
Vereség a fővárosban is: Közgáz SC – Kalocsai SE 3:0
2014. március 25.
Az NB II-es női röplabdabajnokság Nyugati csoportjában szereplő Kalocsai SE együttese sorozatban veszítette el legutóbbi mérkőzéseit, így a Kováts Ágnes edzette mieink visszacsúsztak a bajnoki tabella végére.
Bátrabban meccselt a vendég: Kalocsai SE – Haladás VSE-SzoSE 1:3
2014. március 18.
Kisebb lejtmenetbe fordult a KSE NB II-es hölgykoszorúja, hiszen az emlékezetes pécsi diadala után mostanában rendre veszít a Kováts Ágnes vezette együttes.
A Kalocsa a Pécs mumusa: PTE–PEAC – Kalocsai SE 2:3
2014. február 26.
A tabellán elfoglalt mindenkori helyezésüktől függetlenül, az utóbbi két-három évben a Kalocsa rendre megleckézteti a pécsi egyetemistákat bajnoki ütközeteik során, egyszerűen nem tudnak veszíteni a kalocsai lányok a baranyai amazonhad ellen.
Videók a Röplabda kategóriából
Fotók a Röplabda kategóriából
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
