Az ötödik skalpot is begyűjtötték: SzoESE – Kalocsai SE 1:3
2014. december 09.
Az előző bajnoki évéhez képest szárnyal a Kalocsai SE női együttese az NB II-es röplabda bajnokság Nyugati csoportjában, hiszen nyáron még tabella utolsóként zártak a Kováts-tanítványok, ezúttal pedig a rangot adó harmadik helyen állnak a hét csapatos táblázaton.
Hullámzott a játék, de nyert a vendég: Kalocsai SE – Közgáz SC 1:3
2014. december 02.
Három zsinórban kiharcolt győzelem után bizakodva várta a Kalocsa az NB II-es női bajnokságban soros vetélytársát, igaz, azt mindenki tudta, hogy a „Közgáz” már nagyobb falat lesz a legutóbbi ellenfeleknél. Korábban ugyanis a fővárosi összecsapásokon sima 3:0-s hazai siker született, ám az azóta eltelt időben a KSE ugyan szárnyra kapott, de a budapesti hölgykoszorú köztudottan „jókezű”...
Három győzelem zsinórban – Kalocsai SE – Vasi SA 3:1
2014. november 26.
Két győztesen megvívott összecsapás után – Ikrény, PEAC –, a nyugati határvég egyik élcsapatát, a szombathelyi székhelyű Vasi Sport Akadémia együttesét fogadta a Kalocsa hazai környezetben egy újabb siker reményében.
NB II-es női röplabda-bajnokság – Győzelem a Kertvárosban
2014. november 13.
A Kertvárosi Általános Iskola impozáns tornatermében játszotta le soros bajnoki összecsapását a Kalocsai SE női röplabdacsapata, ahol a távoli, dunántúli Ikrény gárdája volt a mieink ellenfele.
RÖPLABDA: Veszprém - KSE 3:0 – Várt, veszprémi vereség
2014. november 05.
Csonka csapattal, a felnőtt keretünk meghatározó játékosai közül mindössze csak Dabis Ágival kiálló KSE röpke egyórai játékidő leforgása alatt fejet hajtott az előző szezonban még NBI-ben szereplő veszprémi ellenfele otthonában, ahol az előzetesen prognosztizált hazai papírforma győzelem született.
Győzelemmel mutatkoztak be: Kalocsai SE – SzoESE 3:0
2014. október 21.
Hosszú hónapok eltelte után ismét hazai környezetben léphetett bajnoki mérkőzésen pályára a Kalocsa női röplabdacsapata törzsszurkolói legnagyobb örömére, ahol a régi vetélytárs szombathelyi lányok voltak a mieink ellenfelei.
Röplabda – Elkezdődött
2014. október 15.
Október 11-én, szombaton a Közgáz SC és DSK elleni találkozóval kezdetét vette a Kalocsai SE NB II-es női röplabdacsapatának őszi hadjárata a bajnokság első etapjában, ahol hét gárda vetélkedik egymással.