Kalohírek

 

„Arany Ászok” kispályás foci - Megnyitották a hajrát
2011. október 04.

A városi kispályás labdarúgó-bajnokság három csoportjának harminc együttese „célegyenesbe fordult” az október 23-i zárás előtt, hiszen a jeles napon már eredményt hirdetnek valamennyi bajnoki osztályban.

Piros Arany Kupa – Gyermekzsongás a Városi Sporttelepen   (0)
2011. október 03.

Október 1-jén eszményi őszi időben, közel háromszáz labdarúgó-palánta randevúzott egymással a Városi Sporttelepen, ahol a Méhecskék SE rendezte hagyományos utánpótlás viadalát, a Piros Arany Kupát.

Megyei II. o. Dél – Csak a Miske nyert csapataink közül
2011. szeptember 29.

Városkörzetünkből négy gárda vitézkedik heti rendszerességgel a megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában, melyek közül a Dusnok és a Szakmár éremért hajt a célkitűzésük szerint, míg a Hajós és az újonc Miske tisztességgel szeretne zárni a 16 csapatos mezőnyben.

Megyei III. o. Nyugat – Négy csapat is nyert idegenben
2011. szeptember 28.

Az idei ősz hatodik fordulójában zömében az idegenben játszó csapatok aratták le a babérokat a „megyehárom” nyugati csoportjában, hiszen négy helyszínen is vendéggyőzelem született.

„Arany Ászok” kispályás foci: Lassan célegyenesbe fordul a mezőny
2011. szeptember 27.

Már egy hónap sincs vissza az október 22-i zárásig, lassan célegyenesbe fordul a városi kispályás labdarúgó-bajnokság három osztályának 30 csapatos mezőnye. Kezd körvonalazódni a dobogóra legesélyesebb együttesek tábora, sőt máris vannak olyan gárdák is, akik a végső harmadik helynél már nem is kerülhetnek lejjebb.

A harmadik vereség zsinórban: Kalocsai FC – Izsáki Sárfehér SE 0–1 (0–0) 
2011. szeptember 26.

Sajnos, beigazolódott azok félelme, akik a rangadókkal megspékelt első hat fordulótól féltették az eltiltások és sérülések miatt igencsak foghíjas Kalocsát. A szeptember 25-i Izsák elleni hazai találkozó után csapatunk mérlege nem a legrózsásabb, hiszen két győzelem mellett négyszer is lehajtott fejjel kellett elhagyniuk a fiúknak a pályát az őszi szezon félidejére.

A környék focijából: Szakmár–Császártöltés rangadót játszottak
2011. szeptember 22.

A megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában szeptember 18-án, vasárnap vérbeli rangadót játszottak: a tavalyi bronzérmes Szakmár az előző bajnok Császártöltés alakulatát fogadta.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére