Megyei III. osztály Nyugat: A Géderlak az ősz bajnoka
2011. november 10.
Veretlenül, tíz győzelemmel és mindössze egy döntetlennel zárt a megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjának élén a Géderlak KSE csapata, mely teljesítménnyel négy pont előnnyel végzett a 12 csapatos mezőny élén.
Megyei II. osztály Déli csoport: Az ősz 12. fordulójában
2011. november 08.
Városunk vonzáskörzetének négy megyei másodosztályú labdarúgó-csapata jól teljesített eddig az ősz csatározásai során, hiszen a november 6-i, 12. játéknap előtt a Dusnok második, a Miske harmadik, a Szakmár pedig ötödik helyről várhatta a folytatást, míg a hajósiak is megkezdték a középcsoportba zárkózást.
Felejthető hazai szezonzáró: Kalocsai FC – Kiskunhalas 1–1 (0–1)
2011. november 07.
Mivel a Halas egy héttel korábban hazai pályán megsemmisítő 6-0-s vereséget szenvedett, ezért még az örök kétkedő kalocsai szurkolók is győzelmet reméltek a tartalékos Márton-tanítványoktól.
A környék labdarúgásából: Megyei II-III. osztály
2011. november 04.
Október utolsó hétvégéjén már a tizenegyedik fordulót rendezték Kalocsa környéke alacsonyabb osztályú labdarugó bajnokságaiban is, ahol városkörzetünk együttesei a következő eredményeket érték el:
Az első döntetlen az ősz során: Solt – KFC 1-1 (0-1)
2011. november 02.
Az idei ősz tíz találkozójából ötöt megnyert, négyet elveszített, legutóbb Solton pedig először osztozott meg a pontokon a Kalocsai FC „megyeegyes” alakulata a bajnokságban.
A környék labdarúgásából: Megyei II–III. osztály
2011. október 28.
Az idei ősz tizedik játéknapján a megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában szereplő négy városkörzeti gárdánk a következő eredménnyel zárt az október 23-i vasárnapon.
„Arany Ászok” kispályás labdarúgó-bajnokság: Horgászbazár, Kápolna Söröző, Kalotransport -Vizko a bajnokok
2011. október 25.
Nemzeti ünnepünk előestéjén, október 22-én szombaton fejeződött be az oly nagy népszerűségnek örvendő „Arany Ászok” városi kispályás labdarúgó-bajnokság, ahol idén három osztály, harminc csapata vetélkedett egymással.
Videók a Labdarúgás kategóriából
Fotók a Labdarúgás kategóriából
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
