Ünnepi futball gála: Kalocsai FC – Budapest Honvéd 0–4 (0–2)
2014. augusztus 20.
Augusztus 19-én, a Kalocsai Futball Club vezetősége meglepetéssel kedveskedett az ünnep előestéjén szurkolótáborának, hiszen akárcsak mintegy ötven évvel ezelőtt, ezúttal is a legendás Budapest Honvéd csapatát hozta le városunkba.
III. Szent István Kupa – Eredményhirdetés éjfél után
2014. augusztus 20.
A Városi Sporttelep ünnepi fociprogramja a KFC – Budapest Honvéd hírverő mérkőzés után a Szent István Kupa műfüves, villanyfényes kispályás labdarúgótornával folytatódott, ahova idén a benevezett 16 csapatot négy csoportba sorolták be a rendezők.
Méhecskék foci – Kalocsán edzőtáborozott a Fradi
2014. augusztus 19.
A Ferencvárosi Torna Club U17-es korosztályú női labdarúgó-csapata városunkban edzőtáborozott az előző hétvégén, ahol a Méhecskék SE edzőcentrumában többször is megmérkőzött a kalocsai klub csapataival.
Futballfieszta a Városi Sporttelepen – Holnap jön a Budapest Honvéd!
2014. augusztus 18.
Kedden délután a Városi Sporttelepre várják a labdarúgás szerelmeseit, ahol 17 órától a Kalocsai FC Budapest Honvéd FC elleni gálamérkőzését, azt követően pedig a Szent István Kupa küzdelmeit kísérhetik figyelemmel.
XXV. Duna Kupa Géderlak – A házigazdák emelhették magasba a kupát
2014. augusztus 18.
Augusztus 10-én, vasárnap már a befejező játéknapot tartották a géderlaki felkészülést segítő labdarúgótornán, a Duna Kupán, ahol még két pontveszteség nélkül álló gárda – a házigazda Géderlak, és a Kalocsai FC ifjúsági együttese hadakozott a kupáért.
Az NBI más dimenzió: Kalocsai FC – Nyíregyházi Spartacus 0–8 (0–4)
2014. augusztus 14.
Gálázott a Csábi-csapat, a tizedik perc végére már mindenről döntött a keleti országrész élgárdája, hiszen addigra már 3-0-s vendégelőnyt mutatott a „miskei marakodó stadion” virtuális eredményjelzője, már ekkor kiütés szagú volt a kupatalálkozó.
Gólfesztivál a bátyai Fokhagyma Fesztivál nyitányaként
2014. augusztus 13.
A hagyományos bátyai népünnepély nyitónapján augusztus 8-án, pénteken ismét teltházas publikum fogadta a község sportpályáján azt az ünnepi hírverő mérkőzést, ahol az egykori bátyai aranylábúak és a Kalocsa és környéke öregfiúk válogatottja játszott az 1985-ben UEFA-Kupa döntőig menetelő Videoton legendái ellen.
Videók a Labdarúgás kategóriából
Fotók a Labdarúgás kategóriából
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
