Kalohírek

 

Damó István és Lakatos Pál Sándor művészek kiállítása
2008. február 12.

Február 10.-én került sor Damó István grafikusművész és Lakatos Pál Sándor szobrászművész közös kiállításának megnyitójára a Városi Galériában. A köszöntő előtt Iván Dániel (klarinét) és Haskóné Apagyi Judit (zongora) előadását hallgathatták a jelenlévők. Ezzel a kiállítással a szervezők igyekeztek folytatni azon törekvéseiket, hogy megismertessék az érdeklődőkkel a kortárs magyar...

Damó István és Lakatos Pál Sándor kiállítása
2008. február 02.

A két erdélyi származású művész kiállítása február 10-én vasárnap, 11 órakor nyílik meg a Városi Galériában. Damó István grafikáit valamint Lakatos Pál Sándor szobrait március 2-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Árva Bethlen Kata – Az újrakezdő  
2008. január 24.

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta tartják január 22-én, mivel a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. E jeles alkalomból a Művelődési Központ szervezésében színi előadást láthattak az érdeklődők a Városi Színházban. Kocsis István monodrámáját Kökényessy Ágnes Jászai-díjas színművésznő adta elő rendhagyó módon, hiszen társa Őze Áron volt a színpadon.

Nagyváradi kiállítás 
2008. január 18.

Nagy megtiszteltetés érte Kiss István kalocsai művésztanárt, ugyanis Tőkés László református püspök meghívására január 13-án Nagyváradon önálló kiállítását nyitotta meg a Püspöki Palota dísztermében id. Gyergyádesz László a BKKMÖ Nemzetközi Alkotóműhely igazgatója.

Kortárs Költészet Kortárs Grafika 
2008. január 16.

Vasárnap 11 órakor került sor a rangos grafikai kiállítás megnyitójára a Városi Galériában. Huszonnégy, többségében Bács-Kiskun megyei művész alkotásait láthatjuk a falakon. A kiállító művészeket és a megjelent vendégeket Zsombori Zsuzsa a Művelődési Központ munkatársa köszöntötte.

A Magyar Kultúra Napja
2008. január 12.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Városi Színházban január 21-én kerül bemutatásra Kocsis István: Árva Bethlen Kata  Az újrakezdő című történelmi játéka.

Alföldi Róbert a Nemzeti Színház új vezérigazgatója
2008. január 07.

Az év első szerkesztőségi ülésén én vállaltam magamra, hogy elkészítek egy interjút Alföldi Róberttel, melyet sajnos nem sikerült kiviteleznem. Pécsi Júlia, a művész menedzsere arra kért, hogy várjak legalább egy hónapot, hiszen az elmúlt hetekben rengeteg interjút, nyilatkozatot adott, újabbat majd körülbelül akkor fog tudni csak mondani, ha már valamilyen szinten belelát a színház...

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére