Fellépő együttesek
2008. július 15.
Három napon keresztül minden este néptáncosok énekétől és táncától volt hangos az Érsekkert, ahol több ezer ember várt izgatottan arra, hogy a Kalocsára látogató csoportok kultúrájába, népzenei és néptánc világába legalább pár perc erejéig betekinthessen.
Elcsendesült Kalocsa
2008. július 14.
Szombaton este egy fantasztikus hangulatú gálaműsorral búcsúzott az idei folklórfesztivál. A három kalocsai népi együttes mellett búcsút vettek az eszéki, a székelykeresztúri és a török táncosok is.
Foktői művészek
2008. július 11.
Foktőn 2002-ben a választások után alakult meg a Kulturális Bizottság amelynek fő célkitűzése, hogy erősítse az emberek közötti összefogást, elősegítse a településen élők közötti összetartozást. tudtuk meg Jakab Ferenc polgármestertől, aki örömmel számolt be arról, hogy az eltelt hat év alatt kiváló munkát végzett a bizottság.
Féketők kiállítás
2008. július 10.
A XVI. Duna menti Folklórfesztivál alkalmából rendezték meg a Féketők kiállítást. A rendezvény megnyitója július 8-án 5 órakor kezdődött, melyen szép számmal jelentek meg az érdeklődök, fiatalok és idősebbek egyaránt. A tárlatot Romsics Imre a Viski Károly Múzeum igazgatója nyitotta meg: beszélt a különleges, ám mégis picinyke ruhadarabokról, miközben a résztvevők már izgatottan várták, hogy...
Indul a Folklór Fesztivál
2008. július 08.
Idén 16. alkalommal lesz helyszíne Kalocsa a Dunamenti Folklór Fesztiválnak, amely idén tölti be 40. évét. Kedden délután nyílt meg a fesztivál második kiállítása, ahol gyönyörű hímzéseket állítottak ki a rendezők.
Kerámiába foglalt életképek
2008. július 07.
Szombaton délelőtt nem hivatalosan, de kezdetét vette a XVI. Dunamenti Folklórfesztivál városunkban. Az idei zenei táborból, Domboriból hazaérkező Liszt Ferenc Zeneiskola tanulói rögtönzött térzenével örvendeztették meg az egybegyűlteket a Sétáló utcában, s csalogatták be a Művelődési Központba Győrbíró Enikő keramikus kiállítás megnyitójára.
Az idei volt a legsikeresebb Kék Madár
2008. július 02.
A Kék Madár Fesztivál után elcsendesedtek a város utcái, a kulturális forgatag véget ért. Az idén is számos kiemelkedő alkotóval, művésszel, zenésszel, színésszel találkozhatott a kisvárosi ember, aki a három nap alatt csillapíthatta kulturális szomját. Azonban ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a már országosan is elismert fesztiválnak a fő célja a beteg gyermeknek való önzetlen...
Videók a Kultúra kategóriából
Fotók a Kultúra kategóriából
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
