Kalohírek

 

Elnöknek készül III. George Bush
2010. július 27.

Újabb George Bush készül az elnöki posztra az USA-ban. Az államokat négy évig irányító George Bush, majd a nyolc évig elnöklő fia, George W. Bush után George P. Bush lehet a politikai elit következő vezéregyénisége.

Gyász és megdöbbenés Németországban a duisburgi tragédia miatt
2010. július 26.

Gyász és megdöbbenés uralta vasárnap Németországot, egy nappal azután, hogy Duisburgban a világ legnagyobb technozenei fesztiválja valóságos horrorrendezvénnyé vált. A vasárnap délelőtti mérleg: 19 halott és több mint 340 sebesült, közülük többnek az állapota válságos.

The Times: éljen Magyarország, amiért szembe szállt az IMF-fel
2010. július 26.

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF), valamint az Európai Unióval folytatott magyar tárgyalásokról közölt cikket a The Times brit konzervatív napilap. A felháborodás zajai visszhangoznak Brüsszeltől Washingtonig, Magyarország - akárcsak A majmok bolygója című film rabszolgái - kimondta a tiltott szót, a nemet - fogalmaz a szerző a lap vélemény oldalán szereplő írásának bevezetőjében.

Több mint harminc új helyszín pályázik a világörökségi címre
2010. július 23.

Több mint harminc kulturális, illetve természeti helyszín pályázik arra, hogy felkerüljön a UNESCO világörökségi listájára, amelynek bővítéséről a hét végén Brazíliában összeülő Világörökségi Bizottság dönt.

Kína az utóbbi idők legnagyobb olajszennyeződésével harcol
2010. július 22.

Jelentős környezeti szennyeződést okozott az északkelet-kínai Talien városban múlt hétvégén történt olajvezeték-robbanás. Ötödik napja dolgoznak a tengervíz megtisztításán, az olajfolt terjedésének megállításán - derül ki a kínai média csütörtöki jelentéseiből. A helyszíni beszámolók szerint a több mint 15 órán át tartó tűzoltással nem zárultak le a történések, a tengerbe ömlött olaj...

Törökországban 29 al-Kaida-gyanús embert állítanak bíróság elé
2010. július 20.

Egy török bíróság kedden úgy döntött, hogy bíróság előtt kell felelnie tetteiért annak a múlt héten őrizetbe vett 29 embernek, akit az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal való kapcsolattartással gyanúsítanak - jelentette az Anadolu török hírügynökség.

Amerikai hajóbaleset: Bécsbe ért a mosonmagyaróvári csoport
2010. július 14.

Bécsbe érkezett az Egyesült Államokból az a mosonmagyaróvári diákcsoport, amelynek két tagja egy hajóbalesetben életét vesztette múlt szerdán Philadelphiában – értesült az MTI a Győr-Moson-Sopron megyei város önkormányzatának egyik vezetőjétől.

Videók a Külföld kategóriából

Fotók a Külföld kategóriából

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére