Gyász és megdöbbenés Németországban a duisburgi tragédia miatt
2010. július 26.,hétfő 13:56 |
A kétnaposra tervezett fesztivált első ízben tartották a Ruhr-vidéki városban, és a helyszín egy korábbi teherpályaudvar közelében volt. A terület azonban már eleve túl kicsi volt a rendkívül nagyszámú technozene-rajongó befogadására, a helyzetet pedig tovább súlyosbította, hogy a helyszínre csak egy
A katasztrófa szombat késő délután történt, amikor az alagútban tartózkodó ezrek - eddig még ismeretlen okokból - pánikba estek. Az emberek menekülni igyekeztek, és közben egymással dulakodtak, illetve egymást taposták agyon. A helyszínre nem sokkal később számos mentőkocsi érkezett, az orvosoknak sok személyt újra kellett éleszteni, és százakat a környező kórházakba szállítottak. A szervezők a rendezvényt azonban csak néhány órával később fújták le, attól tartottak ugyanis, hogy a fesztivál azonnali befejezése a pánik fokozódásához vezet.
Hasonló eset még nem fordult elő az 1989 óta tartó Love Parade-rendezvények történetében. A katasztrófa rendkívül megrázta Németországot, az ország vezető politikusai, Christian Wulff államfővel és Angela Merkel kancellárral az élen együttérzésüket fejezték ki, és az ügy haladéktalan kivizsgálását, a felelősség teljes feltárását követelték. Duisburg polgármestere nyilvánosan kért bocsánatot a történtekért, és alapos vizsgálatot ígért.
Az első értékelések szerint a szervezők, illetve a rendőrök részéről súlyos hiányosságok történtek, a rendezvény biztonsági feltételei elégtelenek voltak. Több szakértő szerint a fesztivált eleve nem lehetett volna megrendezni az egykori teherpályaudvar melletti, viszonylag kis területen, az pedig egyenesen megengedhetetlennek számított, hogy a helyszínre történő be-, illetve kijutás egyetlen tényleges útját egy szűk alagút jelentette.
(MTI)
