Végéhez közeledik a foktői iskola rekonstrukciója
2008. július 02.
A Foktői Önkormányzat még a tavalyi év folyamán kezdte meg saját erőből felújítani az iskola épületét, valamint tornacsarnok építésébe kezdtek, hogy a helyi diákoknak is legyen sportolásra lehetőségük a községben. A régi iskola épületét nem kívánja eladni az önkormányzat, hiszen ott vendégszobákat és biológia szertárt szeretnének kialakítani. E mellett megkezdték a Meszesi strandra vezető út...
Bátyai falunap
2008. július 02.
A hétvégén immár 12. alkalommal rendezték meg hagyományos falunapi ünnepségüket a bátyaiak. Az idei évben ez a nap az összetartozás, az egy közösségben való együttlét jegyében telt el. A program idén is rendkívül gazdag volt. A hagyományokhoz hűen reggel 7 órakor zenés ébresztővel vonult végig a falun a Bátyai Danubia Ifjúsági Fúvószenekar, ezután a Pihenő Parkban sor került az ünnepélyes...
Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány
2008. június 30.
A hazai nukleáris létesítmények környezetében Paks, Kalocsa, Bátaapáti, Boda és Püspökszilágy körzetében működő Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány megtartotta idei második ülését. Az alapítvány célja továbbra is az atomerőmű által kijelölt területeken élő 136 000 ember számára lehetőséget biztosítani település-, térség- és gazdaságfejlesztési források eléréséhez. Az alapító Paksi...
Csökkenő népességszám
2008. június 30.
Az egyre apadó gyermeklétszám nemcsak helyi szinten, hanem országosan is érvényesülő probléma, mely az óvodai, iskolai csoportok összevonásához, óvodák, iskolák bezárásához, társulásához és számos társadalmi problémához vezet.
Aratás Kistény és Szakmár közt félúton
2008. június 27.
Jó idő van a mezőgazdaságot végzőkre. Valamint a terményekre is. Csütörtökön délelőtt egy fél napot tölthettünk el egy családi vállalkozás telephelyén, Kistényen a volt TSZ - telepen, amelyet a Szigeti család üzemeltet. A vállalkozás teljesen mezőgazdasági jellegű, állattartás és gazdasági kultúrnövények termelése a fő profiljuk.
Hajós várossá nőtte ki magát
2008. június 26.
Június 20. pénteken írta alá azt a törvényt Sólyom László köztársasági elnök, amelynek alapján Hajós nagyközséget várossá nyilvánította. Hajós hivatalos várossá avatására nagyszabású ünnepséget terveznek, amelyen jeles közéleti személy adja majd át a város kulcsát. A rendezvényre a tervek szerint a település testvérvárosainak képviselőit is meg fogják hívni.
Fáklyás felvonulás a Vajason
2008. június 25.
Június 24-e Szent Iván napja különleges ünnep a dusnoki emberek számára. A nyári napfordulón az utóbbi években a helyiek csónakokba szállnak, fáklyákat gyújtanak, és vidám énekléssel egybekötött csónakos felvonulást tartanak a Vajason.
Videók a Kistérség kategóriából
Fotók a Kistérség kategóriából
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
