Kalohírek

 

Kiváló vízminőség
2008. július 16.

A híresztelésekkel ellentétben a Szelidi-tó tó vize alkalmas a fürdőzésre, sőt a vízminták alapján elmondható, hogy annak vízminősége kiváló.

Balkánember 
2008. július 15.

...és amikor megszólalt mellettem Székhelyi József az öltözőben, egy fehér fürdőköpenyben álldogálva, dohányfüstöt eregetve, felfigyeltem az ismerős hangra, és tudtam, hogy a hartai színpad deszkáin a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek előadásában életre kelt H. Barta Lajos: Balkánember című drámája.

Dunai próbatétel  
2008. július 14.

Június 12-én tizenegy órától került megrendezésre az idei Daróczy virtus-úszás a Paks  Meszes távon. Idén hetedik alkalommal mártóztak meg a hűs Duna habjaiban a vállalkozó szellemű virtust úszók.

Együtt-egymásért
2008. július 11.

A Duna-menti Közoktatási Társulás tavaly augusztusban kezdte meg működését, mint új tanintézmény. Az elmúlt év munkájáról, valamint a jövőre vonatkozó tervekről Szabó László igazgató adott tájékoztatást.

Nagy utazás... 
2008. július 08.

A testvérvárosi kapcsolatok ápolása lehetővé teszi a települések polgárai közötti együttműködést az élet minden területén, valamint biztosítja a helyi közösségek kölcsönös barátságának, megértésének és fejlődésének feltételeit, támogatja a kulturális értékek tiszteletét.

Bács-Kiskun megyét is elérheti a vihar
2008. július 07.

Vörös jelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat Magyarország középső területére, ugyanis viharos szél, heves zivatarok és jégeső várható. A Dunántúlon és az északi országrészben többfelé, másutt szórványosan várható záporeső, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső is valószínű.

Megállapodás a kastélyfelújításról 
2008. július 07.

Háromoldalú megállapodást írt alá a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, az Örökségvédelmi Hivatal, illetve Hajós város önkormányzatának vezetője a tegnapi napon délután a helyi, felújításra váró kastélyban.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]