Büszkén vallom barátomnak ezt a „Harta díszpolgára” címmel kitüntetett írót. Gyermekként tudomásul vettem, hogy ez a Hartáról elszármazott férfi - aki a 7. kerületi multikulti közepén úgy alkot, hogy egy emberes, (hartai!) Duna-parti kő a társasága – olyan egy fura alak, aki hartai, meg pesti, meg moszkvai tudósító, meg újságíró, meg a szavak ádáz porondmestere, de amikor itthon van, ő a LAJOS BÁCSI.

Több könyvét elolvastam, és vizualizáltam magamnak a szereplőket. Arc nélküli Barta-figurák voltak, melyek most testet kaptak. A karaktereket Székhelyi József, Rácz Tibor, Márkus Judit, Fekete Gizi, Janik László, és a rendező, Galkó Bence vértezte fel profizmussal, ezzel téve a darabot egy elszabadult életrajzzá. A színpad minimális bútorral, és díszlettel volt felszerelve, steril hatású orvosi szoba volt a jelenetek helyszíne. A darabot felolvasóest formájában adták elő a művészek, de az élményen ez fikarcnyit sem csökkentett. A helyenként nyomdafestéket nem tűrő szöveg miatt az előadást tizenkettes karikával hirdette meg az író.

Másként nem is tudom bemutatni H. Barta Lajos teátrális jellemét, mint hogy idézek tőle. Olyan roppant egyszerűen tér át gyermekkora bohókás emlékéről a kor szégyenfoltjára, mint ahogy epe keveredik az édes pudingba:

ORVOS: Kér egy colát? Hideg.
X.Y. : Nem, köszönöm, nem. Nem szeretem, olyan íze van, mint a Fagifornak. Köptető íze. Gyerekkoromban télen sokszor megfáztam, akkor a patikából mindig Fagifort hozott anyám. Ugyanilyen íze volt, csak sűrűbb. Egy evőkanál volt az adag reggel, délben, este. Köptető. Ponto-sab-ban slejm-oldó!
(Mintha ez a „cola-intervallum” nem is lett volna, hirtelen folytatja, most felfokozott tempóban: siet túl lenni életének ezen a szakaszán):
…Munkatáborba vittek. Én kilenc éves voltam. Marhavagonban vittek Németországba. Nyolcvanan egy vagonban… Néha megállt a vonat, a halottakat, haldoklókat kirakták ,leöntötték őket mésszel…
A fertőtlenítőbe minden holminkat bevitték. Amikor visszakaptuk, nem volt ott a matrózruhám. Elkeveredett.

66 oldal lényeg, mellébeszélés nélkül. A cola fagiforrá redukálása és a matrózruha segélykiáltása egy oldalon. 80 perc 5 neves művész előadásában, melyet a megjelent hartai lakosság vastapssal jutalmazott.

Az előadást követő állófogadáson foszlányokat csipkedtem le a helyi ínyencségekkel megrakott asztalok mellett elhangzott párbeszédekből.
„Művész Úr, lenyűgözött a játéka…” „…egyik szemem sírt, a a másik nevetett…” „…díjaztam a lelkes közönséget…”

Hartán a szegedi színház először szerepelt és nagy sikerrel.

Vinczur Gabriella