Kalohírek

 

Közeleg a város legnépszerűbb ünnepe: 2014. szeptember 19-21. – Paprikafesztivál
2014. augusztus 22.

Idén is változatos programokat ígér híres fűszernövényünk ünnepe, a Paprikafesztivál. A fő attrakció ezúttal is a főzőverseny, de a kirakodóvásártól a könnyűzenei koncertekig számtalan izgalmas program várja a fesztiválozókat.

Paprikafesztivál 2013 – Ami eddig kimaradt  
2013. szeptember 19.

Kalocsa idén huszonnegyedszer megrendezett ünnepe, a Paprikafesztivál ebben az évben először nyújtott három napon át változatos kikapcsolódási lehetőséget az érdeklődőknek. Sok programról már beszámoltunk, folyamatosan tájékoztatva az eseményekről. Most a három nap történéseiről készült összefoglalónkat adjuk közre, amelyhez a fesztiválon készült, eddig nem publikált fotóinkat is mellékeltük.

Multikulti bárány parti és paprikás kácsi rekord is született a XVII. Paprikás Ételek Főzőversenyén 
2013. szeptember 17.

A vízibivalytól a dámvadon át a kecskéig, az állatrendszertani táblázat teljes gerincesállománya felvonult a bográcsokban a Kalocsai Paprikafesztivál keretében megrendezett XVII. Paprikás Ételek Főzőversenyén szombaton, ahol a versenyt egy rekordkísérlettel spékelték meg.

Paprika Futás 2013 
2013. szeptember 16.

A kalocsai ünnepi „paprika forgatag” egyik hagyományosan jeles eseménye az az utcai futóverseny, amely mindig több száz fős mezőnyt mozgatott meg története során. Idén ugyan az égiek nem igazán fogadták kegyeikbe a futókat – a viadal végére már rendesen esett az eső –, de azért így is 762 fő teljesítette az egyes versenytávokat a kertváros utcáin, egészen az új szabadidő parkban felállított...

Ferenczi György és a Rackajam, valamint tűzijáték zárta a háromnapos fesztivált 
2013. szeptember 16.

A világ egyik legjobb szájharmonikásaként kitüntetett zenész, Ferenczi György és a Rackajam különleges, mással aligha összetéveszthető produkciójával zárult a XXIV. Kalocsai Paprikafesztivál. A koncert után tűzijáték szórakoztatta a közönséget.

Testvérvárosaink a Paprikafesztiválon – Kúla is bemutatkozott 
2013. szeptember 15.

Vasárnap 11 órakor került sor szerbiai testvértelepülésünk, Kúla delegációjának bemutatkozására. A településről és a térségről, a Kalocsához fűződő kapcsolataikról a kúlai képviselőtestület alelnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség Tanácsának elnöke beszélt, az ottani magyar kulturális életből pedig a Kúlai Népkör Kankalin Néptáncegyüttese adott ízelítőt.

Több ezren voltak kíváncsiak Rúzsa Magdira 
2013. szeptember 15.

A szombat délelőtti kissé esés idő, délutánra megemberelte magát, az esti koncertre pedig már kellemes, fesztiválozásra alkalmas arcát mutatta. Rúzsa Magdi föllépése nagyon jól sikerült, ha nem tudtál eljönni, a hangulatba belekóstolhatsz fotógalériánkat nézegetve is.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére