Kalohírek

 

Orbán: A kkv-k is átválthatnák forintra devizahiteleiket
2013. március 12.

A kormányfő már fel is kérte a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki ennek lehetőségeit.

Bajnaiék megszülték a Karácsonyékkal közös pártot
2013. március 08.

Megalakult az Együtt 2014 Választói Szövetség – jelentette be a Facebookon Bajnai Gordon mozgalma.

Százezer embernek segít az Erzsébet-program
2013. március 07.

Az Erzsébet-utalványok forgalmazásából származó bevételt, mintegy 3 milliárd forintot fordítanak szociális célokra - mondta a program szóvivője.

Kinevezte Matolcsy Györgyöt a jegybank élére az államfő
2013. március 04.

Áder János erről szóló, Kövér László házelnöknek címzett átiratát az Országgyűlés hétfői plenáris ülésének kezdetén ismertették.

Matolcsy lesz a Magyar Nemzeti Bank elnöke
2013. március 01.

Matolcsy Györgyöt jelölöm a Magyar Nemzeti Bank élére – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. A leendő jegybankelnököt a parlament illetékes bizottsága péntek délután már meg is hallgatja. Matolcsy megüresedő miniszteri székébe Varga Mihály kerül.

Homokzsákokkal védekeznek Nagykanizsán
2013. február 28.

Tovább emelkedett a Principális-csatorna vízszintje Nagykanizsa kiskanizsai városrészében, ahol homokzsákokkal védekeznek. A Rába mentén magas, négyszáz centiméter fölötti vízállásra és komoly völgyi elöntésekre kell számítani.

Mintegy tízmilliárd forintos állomásfejlesztés a MÁV-nál
2013. február 27.

Felhatalmazást kapott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-től a MÁV Zrt. a mintegy 10 milliárd forint értékű állomásfejlesztési és ügyfélszolgálati projekt támogatási szerződésének aláírására - tájékoztatta az MNV Zrt. szerdán az MTI-t.

Fotók a Belföld kategóriából

Kalocsaiak látogatása Pakson

2009. szeptember 07.

Szemét egy ügy

2009. augusztus 25.

Elég!

2009. május 04.

Végleges a Fidesz EP-listája

2009. január 17.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére