Kalohírek

 

Bajnaiék megszülték a Karácsonyékkal közös pártot

2013. március 08.,péntek 15:14  | 
Megalakult az Együtt 2014 Választói Szövetség – jelentette be a Facebookon Bajnai Gordon mozgalma.
Megosztás: 

Párttá alakult Bajnai Gordon mozgalma péntek délelőtt – derül ki az Együtt 2014 Facebook-profiljának közléséből. A szervezetet harmincan alapították, és teljes neve Együtt 2014 Választói Szövetség Párt. Mint azt csütörtökön az ATV internetes oldaláról megtudtuk, az Együtt 2014 Párt és az LMP-ből kilépett Párbeszéd Magyarországért Együtt 2014 Választói Szövetség néven indulhat a választásokon. A csoport Szigetvári Viktor, Kónya Péter és Juhász Péter alelnökök közös vezetésével működik majd, Bajnai Gordon tehát nem lesz a párt társelnöke.

Miután az Együtt 2014 szövetséget kötött a Párbeszéd Magyarországért (PM) párttal, a szövetségi elnökségnek tagja lesz Jávor Benedek és Szabó Tímea, a PM két társelnöke is. Bajnai Gordon volt miniszterelnök a szövetségi elnökség hatodik tagjaként a kormányzati és választási felkészülést irányítja majd – hangzott el a párttá alakulás alkalmából tartott pénteki sajtótájékoztatón.

Bajnai: Közös miniszterelnök-jelölt lesz

A szövetség meg is kezdi felkészülését a választási kampányra, a két kampányfelelős Szigetvári Viktor és Karácsony Gergely lesz. Úgy tudni, korábban két együttműködési koncepció merült fel: az egyik szerint az LMP-ből kiváltak és Bajnaiék közös pártot hoztak volna létre, a másik szerint a két párt megőrzi önállóságát, de pártszövetség formájában, közösen vágnak neki a választásoknak – végül utóbbi koncepcióban állapodtak meg a felek.

Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a tavaly október 23-án létrehozott választói mozgalom társalapítója az eseményen azt mondta: a régi pártoktól nem várható a korszakváltás, ehhez új erőre van szükség. Bejelentette, hogy az Együtt 2014 az LMP-ből kivált csoporttal közös listán indul a jövő évi parlamenti választáson, közösen állítanak jelölteket, így miniszterelnök-jelöltet is. Véleménye szerint ez az első igazi lépése az ellenzéki összefogásnak. Ez a szövetség a korszakváltás, az ország megváltoztatásának biztosítéka – jelentette ki.

Közleményben gratulált a Magyar Szocialista Párt nevében Mesterházy Attila az Együtt 2014 párttá alakulásához, sok sikert kívánva „a pártépítéssel járó nehéz feladatokhoz”.

Pártalapítási láz

Április második felében alakul meg a Bokros Lajos nevével fémjelzett szabadelvű-konzervatív párt – írta szerdán az Atv.hu. Értesüléseik szerint a Horn-kormány pénzügyminisztere mellett Kajdi József, az Antall-kormány közigazgatási államtitkára, Pusztai Erzsébet volt MDF-es, majd néppárti képviselőnő és Török László, a CIB Bank 2005 és 2009 közötti vezérigazgatója lesz az új párt kemény magja.

Korábban Fodor Gábor, az SZDSZ egykori elnöke jelentette be, hogy Magyar Liberális Párt néven pártot alapít. Február 3-án az LMP-ből kivált országgyűlési képviselők létrehozták a Párbeszéd Magyarországért Pártot.


MNO
Fotó:
Együtt 2014 Mozgalom/Facebook

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére