Soha nem fizettek járulékot
2008. július 28.
Négymillió emberből 1,3 milliónyian tíz év alatt nem dolgoztak annyit, amennyi időarányosan a nyugdíjjogosultságukhoz kellett volna, további 700 ezren pedig a bejelentett keresetük alapján nagyon alacsony járadékra számíthatnak.
Pénzbehajtás az ÖNHIKI-s településeken is
2008. július 26.
Hónap elején hozta nyilvánosságra a Pénzügyminisztérium az \"Önhibáján kívül hátrányos helyzetű települések\" (ÖNHIKI) pályázatának eredményeit, amelyből kiderül, hogy a tavaly megítélt összegnek az újabb szigorítások miatt csak 48 százalékát osztották ki. A Nógrád megyei Balassagyarmat - amely évek óta vezeti a pályázati listát -, vezetése keményen kritizálja a méltánytalanul...
Háború: bankok miatt fizethetünk többet a postán?
2008. július 26.
A szolgáltatók ezentúl rá akarják terhelni az ügyfelekre a sárga postai csekkek mintegy nyolcvan forintos költségét. A fogyasztókat levelekben tájékoztatják, hogy inkább használjanak elektronikus banki átutalást. A Magyar Posta szerint egyszerűen jogsértő az a háború, amit a különböző szolgáltatók a csekkek ellen indítottak - a háttérben komoly banki lobbiérdekek lehetnek.
Feketemunka-vita
2008. július 24.
Több EU-tagállam, köztük Magyarország is elutasította csütörtökön a soros EU-elnök Franciaország javaslatát, hogy büntetőjogi eszközökkel üldözzék a feketemunkát. \\\"Kedves Brice, a válaszom két nem\\\" - mondta Wolfgang Schauble német belügyminiszter francia kollégájának, Brice Hortefeux-nek az EU-tagállamok belügyminisztereinek nyilvános brüsszeli ülésén.
Eső áztatja a földeket
2008. július 24.
Az országos termés ötödét, azaz egymillió tonna búzát nem tudnak betakarítani az eső miatt a gazdák. A várakozás miatt már csak takarmánynak lesz jó a földeken maradt gabona írta a Népszabadság.
Hulladék-biznisz vég?
2008. július 23.
Szigorítaná a színesfém-kereskedelmet a kormány, az ehhez szükséges törvénymódosításokról szerdán tárgyal a kabinet - mondta Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság program kormánybiztosa a Világgazdaságnak. A tervezetről ősszel szavazhat a parlament.
Szerdától érdemes tankolni
2008. július 22.
Szerdától bruttó öt forinttal csökkenti a MOL a benzin és a gázolaj bruttó nagykereskedelmi listaárát, így a benzin literjét a kiskereskedőknek listaáron 294.4 forintért, a gázolajat pedig 315.9 forintért adja majd. Az üzemanyagárakban ezáltal több mint négy hónap elteltével először következik be csökkenés.
Videók a Belföld kategóriából
Fotók a Belföld kategóriából
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
