Kalohírek

 

Veres: 3-4 kivétellel megszűnhetnek az adókedvezmények
2008. augusztus 04.

Az augusztus 21-i kormányülésen tárgyal az adóváltoztatásokról a kabinet - nyilatkozta a Világgazdaságnak a pénzügyminiszter. Veres János a rendelkezésre álló keretről csak annyit mondott, hogy 100 milliárdos nagyságrendű.

A kormányfő, fia és két miniszter utazik az olimpiára
2008. augusztus 04.

A miniszterelnök, a sportért is felelős önkormányzati miniszter, az illetékes szakállamtitkár, valamint a honvédelmi miniszter képviseli a magyar kormányt a pénteken induló olimpiai játékokon - közölte a kormányszóvivő.

Vége a MÁV biztosítónak
2008. július 31.

Augusztus 16-tól szerződhetnek új biztosítóval a MÁV ÁBE-nél kötelező felelősségbiztosítással rendelkező autósok. Addig azonban mindegyiküknek rendeznie kell a harmadik negyedéves díjhátralékát.

Drágulhat a kenyér
2008. július 30.

Tavaly aszály sújtotta az agráriumot, idén pedig a gyakori eső okoz gondot az aratás környékén. Július közepéig az 1,1 millió hektárnyi területen termelt gabonának csupán a felét sikerült learatni. Az előzetes várakozások ugyan rekordtermésről jeleztek, a gazdák szerint a mennyiség tekintetében közepes lesz az idei hozam, a minősége azonban kitűnő. Mindezek ellenére további, akár 20 százalékos...

Gyenesei: szeptemberre lesz új sportszakállamtitkár
2008. július 30.

Szeptemberre ígéri az új sportszakállamtikár megnevezését Gyenesei István önkormányzati miniszter. A sportot felügyelő miniszter a Napkeltében elmondta: még nem találta meg a lemondását a múlt héten bejelentő és szeptember 1-jével távozó Elbert Gábor utódját, mert egyelőre fontosabbnak tartja az olimpiai felkészüléssel kapcsolatos feladatok megoldását. Gyenesei István szerint a személyi...

Csökkent a lakásépítési kedv
2008. július 30.

Csökken a lakásépítési kedv - derül ki a legfrissebb statisztikából. A KSH jelentése szerint idén az első félévben 15 százalékkal kevesebb lakást vettek használatba, mint egy évvel korábban, és 1 százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki.

Kósa Lajos továbbra is a népszerűségi lista élén
2008. július 28.

Továbbra is Gyurcsány Ferenc és Kóka János áll a Századvég-Forsense által összeállított népszerűségi lista végén. A lista első felét döntően fideszes politikusok foglalják el, míg a szocialista párti vezetők a lista második felében helyezkednek el.

Fotók a Belföld kategóriából

Kalocsaiak látogatása Pakson

2009. szeptember 07.

Szemét egy ügy

2009. augusztus 25.

Elég!

2009. május 04.

Végleges a Fidesz EP-listája

2009. január 17.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]