- Most, hogy véget ért az idei évad, hogyan tekint vissza az elmúlt bemutatókra?
- Megmondom őszintén, hogy elégedetten. Igyekeztem mindenkinek kedvére valót betenni a műsortervbe, így „A kaktusz virágával” nyitottunk Götz Anna és Böröndi Tamás főszereplésével, ami hat telt házzal muzsikált. Ez kellően előkészítette a további előadásainkat, majd kicsit komolyabbra fordítottuk a szót és Cseke Péter-Sára Bernadett Márai estjét mutattuk be, melynek két telt házas előadására még a középiskolások is eljöttek, amiért ezúton szeretném köszönetet mondani a pedagógusoknak! Aztán egy kortárs abszurd drámát látott a Kedves Néző, a „Komámasszony, hol a stukker?” debütált Görgey Gábor tollából, ami ugyancsak pozitív fogadtatásban részesült. Sokan hangot adtak örömüknek, hogy ilyen jellegű előadást is kínáltunk. Ne hagyjuk ki a „Diótörőt” sem, ami egy családi színházi nap keretében ment és szép számmal érkeztek kicsik és nagyok egyaránt, aztán elérkeztünk a sztárszereposztással futó „Bál a Savoyban” premierjéhez.


Komámasszony, hol a stukker?

- Milyen „tanulságokat” vont le ebből az évadból?
- Például azt, hogy a zenés műfajok mellett érdemes nyitni más műfajok felé és megéri kísérletezni, hiszen olyan rétegetek is megszólíthatunk ez által, akik esetleg korábban nem voltak úgymond, Kalocsai Színház-fanok.

- Igaz az, hogy egyre szélesebb körben ismert a Kalocsai Színház és egyre messzebbről is utaznak ide, hogy megnézzenek egy-egy előadást?- Igen, és ez külön büszkeséggel tölt el. Ebben az évben jöttek már Nagykőrösről, Dunaföldvárról, Bajáról, Dunavarsányból, ami már elég közel van Pesthez. Számomra ez azt üzeni, hogy egyre több helyen ismerik a munkánkat és egyre jobb a hírünk. Mondhatom, hogy országosan ismernek és jegyeznek bennünket, ami nagyon nagy dolog, úgyhogy az elmúlt fél évtized munkája beérni látszik. Az eddigi 17 bemutatónkkal és azzal a 100.000 nézőszámmal, akik ezeket országszerte eddig megtekintették, már nem is számítunk „új” színháznak. Évente a gyermekközönséggel együtt olyan 7.000-8.000 néző megfordul nálunk.

- Ezen produkciókkal – ha jól tudom – nem csak a kalocsai és környékbeli közönség ismerkedhet meg…
- Az elmúlt időszakban „A kaktusz virága” ment Kecskeméten és Budapesten, az „Anconai szerelmesekkel” Celldömökön voltunk pár hete, az „Indul a bakterház” rendszeresen vendége a színpadoknak, a „Csárdáskirálynő” megy Székesfehérvárra nyáron, de több darabot játszunk még idén nyáron és ősszel is. A „Bál a Savoyban” jazzoperettel például decemberben megyünk a fővárosba.

- Számos elismert és közkedvelt színésztől hallhatunk arról, hogy nehéz helyzetben van napjainkban a színház… egyetért ezzel?
- Valóban nehéz helyzetben van a színház és általában a művész-szakma is. Nem csak azért, mert válság van a világban, hanem mert változnak a kulturális igények is, azonban azt tudni kell, hogy hazánk még mindig vezető helyen áll a színházlátogatások tekintetében. Míg Magyarországon 100 lakosra jut 48 fizető néző, addig Németországban ez a szám kb. 39, Olaszországban pedig 27. Ebből kiindulva országunkban egy kisvárosi színház több ezres nézőszáma rendkívül szép teljesítmény, hiszen itt a potenciális nézők rétege is szűkebb, mint mondjuk egy fővárosi színház esetében. Az országot járva tapasztaljuk, hogy ha bárhol telt ház előtt lépünk fel, az általában maximum 340-350 főt jelent. Ennek tükrében egy-egy bemutatott előadás esetén a körülbelül 250 fős nézőterünket szorozzuk fel öttel, vagy hattal… így már elég szép számokat kapunk a Kalocsai Színház tekintetében! Ez mindenképp bíztató, és ez mondatja velem, hogy 2006. óta Kalocsa színház szempontjából hazánk egyik kulturális fővárosa.

- Milyen a kalocsai néző?
- Igényes, magasra teszi a mércét, amit évről évre át kell ugranunk, ugyanakkor a tenyerén hordozza a színházat a város, nagyon szeretik és rendkívül érdeklődőek egy-egy bemutató iránt.

- Milyen érzés „hátradőlni” és átgondolni mindazt, ami idén a Kalocsai Színházban történt?
- Szívesen mondanám, hogy jó hátradőlni, azonban ez nem ilyen egyszerű! A műszaki szakembereknek, a díszítőknek, a közönségszervezőknek és a társulatoknak kőkemény munkája áll abban, hogy itt legyen néző, az élet pedig az évad végével sem áll meg, de a jövőről inkább később beszéljünk majd!


Diótörő

- Kíváncsian várjuk a fejleményeket! Addig is, az idei évadnál maradva: ha egyetlen szóval kellene jellemezned ezt a színházi évet, mi lenne az?
- A remény. Hiszen az érdeklődés és szeretet, ami árad a nézők felől, az mindenképp reménykeltő. Nehéz időket élünk és azoknak, akik a kultúrában dolgoznak, köztük a színészekkel és jómagammal, mindig szüksége van arra, hogy a nagyérdemű reményt adjon. A helyi közönség pedig azzal, hogy rendszeresen, ilyen szép számmal megtiszteli az előadásainkat, rengeteg reményt ad nekünk.


V.I.