Kalohírek

 

Cséri Lajos másodszor Kalocsán

2010. január 25.,hétfő 18:32  | 
Tamás László kezdeményezése az Iskola Galéria beindításával a Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium elődjétől kezdve kitartóan és egyediségénél fogva is jól bevált. Ezt jelzi a legutóbbi kiállítás, ahol Cséri Lajos szobrász, a magyar éremművészet bátran mondhatni Ferenczy Béni óta a mai éremművészet kiemelkedő alakja immáron másodszor állít ki Kalocsán az Iskola Galériában.
Megosztás: 

A zsúfolásig megtelt Martinovics utcai iskolai könyvtárban a diákság mellett számos érdeklődő állta végig a megnyitót és tekintette meg a művész érme és azzal együtt kisplasztikai bemutatkozását. Vikkel József igazgató köszöntője és bevezető gondolatait  az oktatási minisztérium szakállamtitkára dr. Szüdi János követte, aki méltatta a művész szépséges plasztikáit, biztatva főként az ifjúságot, hogy igyekezzenek a művész szemével betekinteni abba a  világba, amibe éppen a plasztika révén belefér a sokszínűség és az emberi nagyságok lelki gazdagsága. Mint nyomatékkal aláhúzta Cséri Lajos szobrászművész az ország egyik kiemelkedő éremművésze, aki a plasztika formavilágát használja ki  az ábrázolt hírességek külső és belső lelkivilága megjelenítsére. Az alkotásait nem kell magyarázni – mondta a megnyitó gondolatai között az államtitkár -, éppen ezért, aki be akar tekinteni múltunk és jelenünk történelmi valóságába - elmélyülten teheti.

A kiállítást zongorajátékával Apagyi Judit az AMI tanára tette emelkedetté.



A kiállításon a mester megköszönte a rendezők segítségét, s mind kifejezte alkotásaival szívesen jött ismét e falak közé. Lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy amikor Oláh István festőművésszel az első kiállítást megrendezték számukra mindkettőjüket megfogta a szakszerűség, és mély belső nyomokat hagyott bennük a fiatalság és a város együttes érdeklődése. Most is megtisztelő, hogy a Kalocsa polgármestere is eljött a megnyitóra, jelezve, hogy itt rangja van a művészet oktatásának, terjesztésének és nem utolsó sorban a befogadásának. Megkérdeztük a mester, hogy az utóbbi időben mi foglalkoztatja, amire azonnal Teleki Blankát említette, aki erdélyi arisztokrata létére fölvállalta a magyar nők nevelésének megoldását. Különös arc és lelkivilág – mondotta Cséri Lajos a rövid beszélgetés végén.



A kiállítást megnyitó Szüdi János államtitkár megemlítette, hogy maga is éremgyűjtő, tehát közel áll hozzá a tárlókban bemutatott gyűjtemény. Mint az oktatást-nevelést irányító egyik minisztériumi szakember kiválónak tartom – húzta alá beszélgetésünk alkalmával - , hogy ebben az iskolában a művészeteken keresztül is láttatni akarják a világot a fiatalsággal.  Ez az ága a művészeteknek azért is alkalmas erre, mert behozza elénk az egész magyar múltat, és jelent, mi több a világot, amely közvetetten a tanulók által is kihat a szülőkre. Fontos feladatot teljesít a Dózsa – fejezte be nyilatkozatát az államtitkár.

A kiállítás február 5-ig tekinthető meg a Martinovics utcai szakközépiskola könyvtárhelyiségében. Nem érdemtelen végig járni a tárlókat.

Benke Ferenc

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére